Pesti Srácok

Rejtő, a megejtő

Egész évben működő befogadó színház alakult Magyarpolányban. A Pajtaszínház első előadása jövő hétfőn lesz.

MTI

Várszegi Tibor elmondta, hogy tíz produkciót tűztek műsorra nyolc társulat előadásában február végéig. Hozzátette: a Pajtaszínház műsorfilozófiája a faluban huszonöt éves múltra visszatekintő passiójátszás hagyományaira épül, és a településen, valamint a környéken élők igényeit szeretné kiszolgálni.

PestiSracok facebook image

Az előadások a művészeti iskola nagytermében és a művelődési házban lesznek, valamint két szabadtéri helyszínen is láthat a közönség produkciókat. Várszegi Tibor elmondta azt is, hogy a nézőtér mintegy 160 néző befogadására alkalmas, hozzátéve, hogy a helyi amatőr csoportoknak is bemutatkozási lehetőséget kívánnak teremteni és más települések pajtaszínházainak előadásait is fogadják majd.

A magány változatai című előadással kezdi meg működését a teátrum jövő hétfőn. A Márai Sándor és Hamvas Béla írásaiból készült előadás a Soproni Petőfi Színház és a Forrásszínház koprodukciója. A Pajtaszínházban a nézők láthatják egyebek mellett a Soproni Petőfi Színház Rejtő, a megejtő című szilveszteri kabaréját, Fabók Mancsi Bábszínháza az Amikor betér az égi király című produkcióval érkezik, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház pedig Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát mutatja be.

Az intézményt a 1992 óta létező Új Színházért Alapítvány működteti - fűzte hozzá az igazgató.

Fotó: Archív

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.