„Jávor Pál egy korszak szimbóluma lett, de a megtestesített figurák karakterei távol álltak a személyiségétől” - Vajda Pierre íróval és filmrendezővel beszélgettünk

A két világháború közti Magyarország egyik legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott színésze, Jávor Pál neve a mai napig nem ment ki a köztudatból. A legendás színészről nem rég megjelent Ripityom című regény valóság és fikció együtteséből hámozza ki az igazi Jávort. A könyv szerzőjével, Vajda Pierre filmrendezővel, gasztrokritikussal beszélgettünk a könyv keletkezéséről, és megtudtuk, valóban játszott-e cigányzenekar a színésznek a János Kórházban.

AYHAN GÖKHAN/IZSÓ ZITA - 061.hu

Fel tudná idézni hogy mikor találkozott Jávor Pál nevével először és milyen hatást tett önre?
A hatvanas években láttam először Jávor-filmet, talán a Hyppolit, a lakáj című remeklést. Jóval később, talán a nyolcvanas években tudatosodott bennem, amikor több Jávor-filmet végignéztem, hogy milyen izgalmas figura is Jávor. Hozzátenném, hogy egy időben a filmek láttán nem fordult meg a fejemben, hogy Jávor Pál annyira jelentős színész lenne, az egy kaptafára készülő több tucatnyi film a maga sok-sok papírmaséfigurájával ezt az elgondolást nem támasztotta alá. Később rájöttem, a két világháború közötti filmgyártás a korra jellemző hangulatot hozta esetlenül, de szórakoztatóan. Jávor rutinosan, ügyesen bújt bele a szerepekbe, és a saját egyéniségével, varázsával töltötte ki a szerepek hiányosságait. Hamar egy korszak szimbólumává vált, mialatt a megtestesített figurák karaktere távol állt az ő valódi személyiségétől.

Azonnal eldőlt, hogy regényt, és nem dokumentumkönyvet ír?
Eszem ágában sem volt róla dokumentumkönyvet írni! Különben tettek arra korábban kísérletet, hogy életrajzi könyvekben mutassák be ezt a meglehetősen összetett figurát. Az én fő motivációm egy súlyos hiányból fakadt: a közel nyolcvan játékfilmben játszott, a saját korában hatalmas sztárként elkönyvelt színészről miért nem készült film? Tudtommal a hatvanas években Bán Róbert próbálkozott egy részben tényekre, részben fikcióra alapuló filmmel, mígnem az egészből semmi nem lett. A hozzá mérhető hírességek a világ minden pontján a filmvászonról köszönnek vissza. A mai napig nagy adóssága a magyar filmgyártásnak, hogy nem készült film Jávorról, aki nem mellesleg egy nagyon jellemző magyar sorsot is megtestesít.

Dokumentumokból, visszaemlékezésekből dolgozott?
Az egyik munkatársam kértem fel arra a feladatra, hogy segítsen a munkámban. Számtalan fontos anyag, értékes dokumentum rajta keresztül jutott el hozzám. Minden korabeli újság, színészfotó, vele készült hangfelvétel a rendelkezésemre állt és elősegítette a munkám hatékonyságát. Kutakodás közben több, nekem valamiért jelentős szálra sikerült ráakadnom, és ha már itt tartunk, rögtön mondanék is egy példát. Elképzeltem, hogy a Kékgolyó utcai társasház építése idején Jávor elbeszélgetett a házat tervező építészekkel. Ebben a házban volt Budapesten először önálló lakása. Megírtam, mert hát miért ne történhetett volna meg a találkozás, a beszélgetés? A könyvben a józan ész határain belül lehetséges fikciókat szerepeltettem.

Jávor is jegyez egy önéletrajzi könyvet.
Igen, a háború után, 1946-ban megjelent egy könyv, Egy színész elmondja címmel, és Jávor Pál ebben nagyon sok mindent megoszt az olvasóval, például a sopronkőhidai fogsága történetét, az ott szerzett kemény tapasztalatait is. Vélhetően ő írta a könyvet. Mint nyersanyag, írás közben hasznomra vált a naplószerű kötet, noha egy-egy történetről nagy utánajárás után tudtam meg, hogy téves vagy pontatlan. Az Egyesült Államokban töltött tizenegy évről kevés forrás állt rendelkezésre, például az őt Amerikába kihívó Sárossy Szüle Mihály feljegyzéseiből tájékozódtam. Jávor eredetileg hat hónapot szándékozott kint tölteni, nem akart hosszú ideig távol lenni Magyarországtól.

A siker nem tette őt hiúvá?
Nagyon gazdag társasági életet élt, bárhol jelent meg, ragyogás és csodálat fogadta. Elég jól kezelte a Magyarországon épp akkoriban születő bulvárvilágot, az életén keresztül jól tanulmányozható a bulvár fejlődése. A könyvben annak jártam utána, hogy a sok-sok Jávor megformálta szerep milyen hatást tett rá, megváltozott-e emiatt a viselkedése? Azt kell, hogy mondjam, Jávor nagyon tisztességes és szerény ember volt, bár néha indulatos, ami annak tudható be, hogy sajnos nem kapott kifinomult nevelést, nagyon messziről ért a csúcsra.

A jelenben a Jávorhoz hasonló stílusos hírességek száma rohamosan csökken. Kortünet?
Azt nem gondolnám, hogy ma kevesebb lenne az ilyen típusú sztár, vannak néhányan, bár nyilván ehhez prosperáló filmipar szükséges. Talán abban különböznek, hogy esetükben könnyebben meghúzható a határ, hol végződik a színész és hol kezdődik a magánember.

Nem sokkal halála előtt Jávor a János Kórházban azt kérte, hogy még egyszer hadd halhasson cigányzenét, és ha minden igaz, teljesült is a kívánsága. Valóság ez vagy fikció?
Ez tipikusan olyan legenda, ami makacsul tartja magát, éppen azért, mert Jávor esetében, ahogy mondtuk, nehéz ezt a határt szerepek és magánember között megtalálni, mert néhol nagyon egybemosódik. Azt hiszem, a regényemben megtaláltam a megoldást, hogy a legenda is megmaradjon, meg az ember is.