jávor pál
Major Tamás bosszúja: csak halálos betegen szerződtette Jávor Pált, a színészlegendát, akire mindig féltékeny volt
Jávor Pált milliók imádták és rajongtak érte. Bár hódítót játszott, feleségéhez hűséges volt, még a zsidóüldöztetések alatt is kitartott mellette. Gerinces, egyenes, istenfélő emberként nem lehetett helye a „vörös Lucifer” Major Tamás Nemzetijében, ezért Amerikába emigrált, ahonnan honvágya hozta haza. Komolyabb szerepeket nem kapott, Major akkor szerződtette, amikor már halálos beteg volt. Mégis Jávort búcsúztatta nyolcvanezer ember, nem a színésznek zseniális, de embernek ördögi Major Tamást. Jávor Pál színész 1957-ben, egy évtizedes amerikai élet után tért haza Magyarországra. Az emigráció éveit nagyon nehezen bírta, gyötörte a honvágy. Cikkében Tóth Eszter Zsófia történész azt eleveníti fel, mi várt Jávor Pálra itthon, a kommunista diktatúrában, és hogyan kínozták őt utolsó éveiben Major Tamás és Simon Zsuzsa, teljhatalmú kommunista színészek. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút. Ismét akcióban az antifa: most egy konzervatív újságírót vertek zászlórúddal
A portlandi rendőrség nem csinált semmit az antifa nő ügyében.