Pesti Srácok

Balla Géza lett az Év bortermelője

Első határon túli borászként Balla Géza nyerte el a 28. Év bortermelője Magyarországon címet.

A Év bortermelője Magyarországon díjat a legrangosabb szakmai elismerésként tartja számon a hazai borszakma, de a piac és a fogyasztók is számára is fontos igazodási pontként szolgál - mondta el a szerdai budapesti eredményhirdetésen Zilai Zoltán, az elismerést odaítélő Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke. A díj odaítélése ezúttal is két fordulóban zajlott. A jelölési szakaszban 634 szakírónak, étterem-tulajdonosnak, sommelier-nek, egyéb szakembernek küldtek jelölőlapot, amelyen mindenki három-három borászt javasolhatott.

Az ő jelöléseik alapján jutott az idei döntőbe Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék), Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék) és Koch Csaba (Hajós-Bajai és Villányi borvidékek). Közülük a díjazottat ezúttal is az MBA tagjai választották meg. A borakadémikusok közül rekord számú, 134 tag küldte el szavazatát - árulta el Zilai Zoltán.

PestiSracok facebook image

Balla Géza elmondta: hatalmas meglepetésként érte, hogy első jelölése után, az első határon túli borászként elnyerhette a "borvilág Kossuth-díját". Mint felidézte, harmincöt éve dolgozik bortermelőként: "tettem a dolgom, ahogyan én gondoltam (...), ezt most így értékelték" - fogalmazott. Balla Géza hangsúlyozta, hogy Arad-Hegyalja sok évszádos tradícióval rendelkező, történelmi borvidék, amely az 1918 előtti Magyarországon a leghíresebbek közé tartozott.

"Nagyon sokat munkálkodunk azon, hogy a helybéli fajták, mint a kadarka vagy a feketeleányka, visszakapják a megérdemelt helyüket" - mondta el Balla Géza, hozzátéve: továbbra is küzd a határoktól független, egységes magyar borvilágért.

Fotó: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.