Pesti Srácok

Egy szakítás inspirálta Petruska új dalát

De közel sem ez az egyetlen változás a dalszerző-énekes életében, aki nemrégiben zenekari felállásra váltott, márciusban érkezik harmadik nagylemeze, a most megjelent Help Me Out of Here-rel pedig bekerült A Dal 2019 műsorába is.

061.hu

Petruska élete több fronton is új szakaszba lépett: nemrégiben hátrahagyva a trubadúrságot, nyolc év után zenekari felállásra váltott, készülő új lemezének második dalával pedig egy szakítást énekel meg ugyanis annak készítése idején ért véget egy hosszú kapcsolata. A márciusban megjelenő harmadik lemezről októberben már megismerhettük a Nincsen szavam című szerzeményt, most pedig itt a Help Me Out of Here. Úgy hivatkozik erre az időszakra, mintha rádobta volna az életére az atombombát, mert a pusztító döntés végül meghozta számára a békét. Az új korszak ünneplése persze nem volt felhőtlen, de úgy tekint erre a döntésére, mint a férfikorba való lépésre. És mily érdekes, a két atombomba neve is Naughty Boy és Fat Man voltak.

PestiSracok facebook image

https://youtu.be/1YkzNG3_7mA

Bár a számot alapvetően egy szakítás inspirálta, nem lenne igazi Petruska-szerzemény, ha nem lenne egy tágabb értelmezési kerete is: „Büszkén megyünk valamibe előre, anélkül, hogy körbe néznénk, aztán a nagy céltudatosságunk közepette elkezd szűkülni a tér, ránk dől az egész rendszer”- mondja. A klipet Cibulya Nikol rendezte és feltűnnek benne Petruska zenekarának tagjai is (Borbély Tamás - basszusgitár, Egri Márton – dob, Temesvári Bence – hegedű), valamint Jakab Juli. Az új dal bekerült A Dal 2019-es műsorában is. Nem ez lesz Petruska első szereplése az Eurovízió hazai válogatójában: 2016-ban a Trouble In My Mind c. szerzeménye egyenesen a döntőig juttatta és megnyerte A Dal Felfedezettje különdíjat is. Jövőre ráadásul zenekaros felállással vág neki az új kihívásoknak, de előtte december 21-én Temesvári Bence bajtárásával búcsúztatják a duós koncerteket a Prága Sörházban.

Kép: Láng Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.