Pesti Srácok

Kevin Hart lesz az Oscar-gála házigazdája

A 39 éves afroamerikai filmszínész Jimmy Kimmeltől veszi át a stafétát, aki 2017-ben és 2018-ban vezette a díjátadó ceremóniát.

MTI

"Boldog vagyok, hogy végre eljött a nap, amikor én lehetek az Oscar házigazdája" - írta egy Instagram-üzenetben a Központi hírszerzés és a Pofázunk és végünk című vígjátékok sztárja, hozzáfűzve, hogy régóta vágyott erre a lehetőségre. Az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia elnöke, John Bailey a Variety című folyóiratnak arról beszélt, hogy "nagyon izgatott" Hart kiválasztása miatt, kíváncsian várja, hogy a remek humorú színész hogyan szerepel a házigazda szerepében.

PestiSracok facebook image

Bailey szerint Hart "melegszívű, szeretettel teli és szeretni való egyéniség", és mint mondta, az is motiválta a filmakadémia választását, hogy évek óta vágyott erre a feladatra. "Teljesen világos volt, hogyan érez ezzel kapcsolatban, és ez minket is meghatott". Az afroamerikai Hart egyike a maroknyi fekete Oscar-házigazdának - mint Chris Rock, Whoopi Goldberg és Sammy Davis Jr. -, akik az elmúlt 90 évben a műsort vezethették. Az Oscar-jelöléseket január 22-én jelentik be, a díjakat pedig február 24-én osztja ki Hollywoodban a filmakadémia.

Fotó: thesheet.ng

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.