Pesti Srácok

Új pénzalap jön létre tévéfilmek támogatására

A tévéfilmek és sorozatok támogatására új pénzalapot hoz létre a filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos törvénymódosítás, amelyet 132 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadott el a Ház szerdán kormányzati kezdeményezésre.

MTI

A Televíziós Film Mecenatúra bevétele önkéntes befizetések, adományok mellett a központi költségvetésből származhat, de a médiatanács dönthet úgy is, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap forrásaiból csoportosít át összegeket az alapba.

A mecenatúraprogram kezelője, támogatáspolitikájának meghatározója az öttagú Televíziós Filmkollégium. A médiatanács a politika jóváhagyását csak jogszabálysértésre hivatkozva tagadhatja meg.

A mecenatúrát a filmkollégium elnöke képviselheti, akit a médiatanács elnöke jelöl ki öt évre, míg tagjait miniszterek delegálják elismert szakemberek közül. Médiatanácsi tag egyaránt lehet a testület elnöke vagy tagja is. Az elnök az államtitkári illetmény 75 százalékára, míg a tagok annak 65 százalékára jogosultak.

A filmkollégium, amelynek szervezeti és szakmai ellenőrzését háromtagú felügyelőbizottság látja el, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) önálló szervezeti egységeként működik a jövőben. A felügyelőbizottság elnökét a médiatanács elnöke jelöli ki, a tagjait delegáló miniszterek körét a kormány rendeletben határozza meg.

A mecenatúra költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá az NMHH, valamint a médiatanács költségvetésének mellékleteként. Jövő évi büdzséjükről a Ház külön törvényben határoz majd.

A program pályázatokon keresztül támogathat filmalkotásokat. A támogatott filmek nem mutathatók be mozikban. Nem támogathatók azok az alkotások, amelyekhez a Magyar Nemzeti Filmalap nyújtott forrást, de azok sem, amelyek támogatását a kormány rendelete kizárja.

Pályázni olyan alkotásokkal lehet, amelynek bemutatását Magyarországon letelepedett médiaszolgáltató vállalja.

A sarkalatos elemeket is tartalmazó jogszabály pontosítja azt is, mi minősül filmalkotásnak, és egyértelműsíti a nemzeti filmvagyon fogalmát. Módosulnak a Magyar Nemzeti Filmalap feladatai, a támogatási szabályok és a fiatalkorúak foglalkoztatási szabályai. A jogalkotó pontosította a rádiós és televíziós üzemeltetési pályázatok szabályait is.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.