Pesti Srácok

180 éve készült az első fotó a Holdról

Louis-Jacques-Mandé Daguerre (Franciaország, Cormeilles,1787. november 18. – 1851. Franciaország, Bry-sur-Marne, július 10.) francia vegyész, a fényképezés úttörője, aki elsőként próbálta megörökíteni a Holdat 1839. január 2-án. Ez egyben az első próbálkozás bármilyen égi objektum megörökítésére is, az asztrofotográfia kezdete. Sajnos a kép elkészítéséhez használt távcső pontatlan óragépe és a hosszú expozíciós idő miatt a kép bemozdult, semmilyen felismerhető részlet nem látszott rajta. Egy évvel később viszont John William Draper-nek sikerült éles felvételt készítenie a Holdról.

061.HU

Daguerre adótiszt, majd színházi díszletfestő volt. Első találmánya a kép idő- és térbeli változását érzékeltette. Vászonra festett, áttetszővé tett kép mögött színezett, vékony selyemvásznakat helyezett el, és zsinórok mozgatásával és fény segítségével természeti jelenségeket érzékeltetett. Foglalkoztatni kezdte az a probléma, hogy milyen technikai eszközzel lehetne a világ képmását létrehozni. Az első kísérletei nem jártak eredménnyel. 1827-ben találkozott Joseph Niépce-vel, aki szintén a fényképezőgép feltalálásán dolgozott. Rá két évre társultak, azonban Niepce 1833-ban meghalt. Daguerre-nek egyedül 1837-re sikerült kifejlesztenie az azóta róla elnevezett a dagerrotípiát. 1839-ben hozta nyilvánosságra találmányát, de nem szabadalmaztatta. Ezért cserébe a francia kormány élete végéig járadékot fizetett neki, és Niépce fiának is.

PestiSracok facebook image

A vezető kép csak illusztráció.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.