Pesti Srácok

Egyszer volt, hol nem volt a történelem - Március 14-től látható Szász Attila új filmje, az Apró mesék a mozikban  

Március 14-től látható országszerte a mozikban Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente főszereplésével Szász Attila új, romantikus történelmi thrillere, az Apró mesék.

PZL – 061.hu

A történet szerint hónapokkal a II. világháború után zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról. Szász Attila rendező szerint: "az Apró mesék egy olyan történelmi korszakban, közvetlenül a II. világháború után játszódik, amelynek sajátos viszonyai lehetővé tették, hogy olyan műfaji filmes stílusjegyekkel kísérletezzünk, mint a western vagy a film noir. Természetesen mindezt úgy, hogy közben történelmileg hitelesek maradjunk. Van a történetben szélhámos, az idegen, akit egy nő karjaiba sodor az élet, van femme fatale, van a háborúban eltűnt férj, aki bármelyik nap hazatérhet, van nyomozó, aki a hősünk nyakában liheg, van ház az erdő mélyén, mindent elsöprő szerelem, izgalom, rengeteg titok és sok-sok fordulat. És főként ott a nagy kérdés: ki hazudik? Kinek hihet a néző és kinek nem?"

PestiSracok facebook image
Fotó: Skuta Vilmos

Szász Attila az Apró mesékben több olyan alkotóval dolgozott együtt, akikkel már korábbi filmjeit - A berni követ (2014), Félvilág (2014), Örök tél (2018) - is együtt készítette. Az Apró mesék forgatókönyvét Köbli Norbert írta, operatőre Nagy András, zeneszerzője Pacsay Attila és Parádi Gergely. Az Apró mesék a Magyar Nemzeti Filmalap 494 millió forintos gyártási támogatásával készült, főszereplői Szabó Kimmel Tamás (1945, Pappa Pia, Jupiter Holdja, Made in Hungária), Kerekes Vica (1, Anyám és más futóbolondok a családból, Isteni műszak, Couch Surf) és Molnár Levente (Saul fia, Szürke senkik, Napszállta), mellettük Gyabronka József (Kincsem, Sorstalanság, Lajkó – Cigány az űrben, Utóélet, Hajnali láz is feltűnnek a filmben.

Vezető kép: Skuta Vilmos

https://www.youtube.com/watch?v=YzwbmyjjkIk&feature=youtu.be

APRÓ MESÉK
Színes magyar romantikus történelmi thriller
Rendező: Szász Attila
Forgatókönyv: Köbli Norbert
Operatőr: Nagy András
Főszereplők: Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica, Molnár Levente
Országos premier: 2019. március 14.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.