Pesti Srácok

Lady Gaga már sajnálja, hogy a szexuális zaklatással vádolt R. Kellyvel énekelt duettet

Lady Gaga ígéretet tett rá, hogy eltávolítja a streaming szolgáltatásokból azt a duettet, amit öt éve vett fel R. Kelly R&B-énekessel, akit azóta szexuális zaklatással vádoltak meg.

MTI

Lady Gaga szerdán hosszú Instagram-bejegyzésben fejezte ki sajnálkozását a Do What U Want című duett miatt, miután bemutatták azt a televíziós dokumentumfilmet, amelyben számos nő vádolta meg az 52 éves R. Kellyt szexuális zaklatással. A filmből kiderült, hogy - az állítások szerint - áldozatai között kiskorúak is voltak.

PestiSracok facebook image

A Grammy-díjas Kelly ellen, akinek leghíresebb száma az I Believe I Can Fly, 2008-ban kiskorú pornográfia ügyében folyt eljárás Chicagóban, de felmentették. A Surviving R. Kelly című hatórás dokumentumfilmet a múlt héten sugározta a Lifetime csatorna. A kamera előtt számos nő mondta el, hogy Kelly szexuálisan, lelkileg és fizikailag is bántalmazta őket.

Lady Gaga hangsúlyozta: hisz a megszólalt nőknek, és szerinte borzasztó, amit a dokumentumfilm feltárt. "Ezer százalékig támogatom ezeket a nőket, hiszek nekik, tudom, hogy szenvednek a fájdalomtól, és meggyőződésem, hogy meg kell hallgatni, amit mondanak és komolyan kell venni őket" - fogalmazott a világsztár. Mint írta: az a szándéka, hogy az iTunes-ról és más streaming szolgáltatók kínálatából is eltávolítja a duettet és soha többé nem dolgozik Kellyvel. "Sajnálom, hogy fiatalon rosszul ítéltem meg és hogy nem szólaltam meg hamarabb" - írta az énekesnő.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.