Pesti Srácok

Észre sem vesszük, hogy egyre szebb Budapest – Kandeláberek, kerítések kerültek vissza a helyükre

Vannak városi ügyek, amiket nem vernek nagy dobra, mégis nagyszerű dolgok. Nemrég lecserélték a Dózsa György út finoman szólva sem stílusos lámpaoszlopait Budapest jellegadó, pásztorbotos kandelábereire. A Városliget szélétől egészen a vasúti felüljáróig, azaz a Podmaniczky és Dózsa kereszteződéséig lehet teljesebb a monarchikus illúziónk. És az nagyszerű, hogy korhű vaskerítést kapott a Szépművészeti Múzeum hátoldala. Így aztán, akik a Bagolyvárba vagy a Gundelbe mentek mondjuk egy esküvőre, azoknak már nem fokozza le az élményét a zöld színű pléh kerítés, amin leázott hirdetéseket pofozgat a szél.

PZL – 061.hu

Így állunk tehát most… A lábazat nincs még készen, de megszavazzuk az építménynek a bizalmat. Sokan tehetnék fel a kérdést, hogy nem luxus-e ilyen szép kerítést állítani egy épület hátsó részéhez, amely valójában egy felszíni garázst övez, de meggyőződésünk, hogy nem az. Már csak azért sem, mert sokan erről (Állatkerti körút) felől mennek be a Városligetbe, és kőhajításnyira van az ország egyik presztizs étterme, a Gundel. És ha már a Szépművészeti oldala is kapott kovácsoltvas kerítést, akkor legyen teljes az élmény.

PestiSracok facebook image

Így aztán aki autójából kipillant e kereszteződésből, az nemcsak ezt a megújult kerítést láthatja, hanem a gyönyörű Dózsa György úti kandelábereket is, mely azt is jelzi, hogy meddig tart majd a Múzeum Negyed historikus övezete. A kandeláber ugyanis körbekeríti a történelmet, a múltat, és most úgy tűnik: ez a zóna egy utcával hátrébb tolódott, azaz: az Állatkert hátsó részével határos utcarész is bekerült ebbe az elegáns területbe.

Erről jut eszünkbe: bizonyára sokaknak feltűnt, hogy amikor néhány éve felújították a Dózsa György út Felvonulás téri szakaszát, akkor különös, a városra nem jellemző, részben historikus, részint modern karakterű „hibrid lámpákat” kapott a környék. Nehezen volt értelmezhető a modern gömblámpa burája a historizáló oszloppal, de hogyan is reagál az ember? Jobb lett, mint volt, és ennek is örülünk. De azért maradt bennünk csöppnyi keserű íz, mert hát mégis, inkább olyan volt így az összkép, mintha Moszkvában, a Krasznaja Plóságyon lettünk volna 1971-ben. És akkor most ez a hiba is kijavítva. Mire megvénülünk, tényleg úgy fog kinézni a város, ahogy szerettük volna fiatal korunkban, hogy kinézzen. Mit mondjunk erre? Legalább folyamatában láthatjuk, ahogy megújul a világ egyik legszebb városa.

vezető kép: Divald Károly / Városliget blog
képek: PZL

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.