Pesti Srácok

Folytatódnak a Márai Sándor-estek a Jókai Anna Szalonban

Folytatódnak a Márai Sándor-estek a budapesti Jókai Anna Szalonban, ahol június végéig négy alkalommal várják az érdeklődőket Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész előadásain.

MTI

Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere a hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta: Márai 1920 után, miután nem térhetett vissza szülővárosába, Kassára, Budán telepedett le és a Krisztinavárosban talált új otthonra. Mint fogalmazott, a Mikó utca sarkán emléktábla és szobor emlékezteti a járókelőket Márai egykori lakhelyére. A Budavári Önkormányzat minden évben április 11-én itt emlékezik meg a magyar költészet napjáról, ami egyben Márai születésnapja is. Kiemelte, hogy idén ünneplik Márai halálának harmincadik évfordulóját, az író 1989. február 21-én halt meg San Diegóban.

PestiSracok facebook image

Elmondta azt is, hogy a budavári képviselő testület decemberben döntött arról, hogy az önkormányzat új helyre, a Krisztina térre költöző művelődési háza Márai Sándor nevét viseli majd. A krisztinavárosi kulturális központban egy emlékszoba kialakítását is tervezik, amely az első magyarországi állandó emlékhelye lesz az írónak. A polgármester felidézte, hogy tavaly indították útjára a Jókai Szalonban a Márai irodalmi esteket, amelyek nagy sikerrel és teltházzal zajlottak. A Budavári Önkormányzat támogatásával megvalósuló előadások egy-egy téma köré csoportosítva mutatják be a Márai-életművet. Az esteken Hirtling István színész közreműködésével Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Márai-hagyaték gondozója, fotókkal, kordokumentumokkal és zenékkel gazdagítva tárja a közönség elé az író munkásságát.

Mészáros Tibor irodalomtörténész elmondta: az irodalmi sorozat célja, hogy "teljesebb, színesebb és valódibb Márait mutassunk be a közönségnek". Eddig szó volt Márai Budapestjéről, Márai és 1956, Márai és a bor, illetve az író és a humor kapcsolatáról is. A következő esteken szó lesz többek között az emigrációról, a költészetről, Krúdy Gyuláról, valamint Márainak az állatokról szóló írásairól is. Hétfő este, a sajtótájékoztató után Márainak a halálhoz fűződő viszonyáról tartottak előadást.

"Számomra is nagyon sok meglepetést tartogatott Márai személye és életműve, és ezt a meglepetést szeretnénk átadni a közönségnek" - hangoztatta az irodalomtörténész, aki emlékeztetett arra is, hogy nemrég nyílt meg Kassán Márai egykori otthonában a tragikus sorsú író állandó emlékkiállítása, amely 220 négyzetméternyi területet magába foglaló 7 szobában időrendben és tematikusan mutatja be az író életét és életművét. A szövegeket fotók, portrék, dokumentumok és kötetek egészítik ki - tette hozzá.

Hirtling István Jászai Mari-díjas színművész elmondta, hogy az irodalmi sorozat meghívást kapott az Egyesült Államokba, ahol Márai halálának közelgő évfordulója alkalmából San Diegóban tartanak előadást február 23-án, majd Los Angelesben két alkalommal lépnek fel - tette hozzá.

Fotó: erdelyinaplo.ro

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.