Pesti Srácok

Mégsem adnak át díjakat az Oscar-gála szünetében

Az amerikai filmvilág, számos filmsztár és neves alkotó tiltakozásának hatására az amerikai filmakadémia korábbi döntését visszavonva bejelentette, hogy nem ad át díjakat az Oscar-gálaműsor reklámszüneteiben, hanem a hagyományokhoz híven mind a 24 díját a műsor közvetítése alatt vehetik át a nyertesek.

MTI

A filmakadémia pénteki rövid közleménye szerint a tagságtól kapott visszajelzések miatt változtatták meg a korábbi döntést. "Az összes Oscar-díjat vágás nélkül, hagyományos formában adjuk át" - idézte a The Hollywood Reporter a testület üzenetét. A 91. Oscar-díjátadó gálát február 24-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban. Az Oscar-show évek óta küzd a hanyatló nézőszámmal, idén ráadásul műsorvezető nélkül zajlik majd az est. A filmakadémia és a show producerei a nézettségen a műsor rövidítésével próbáltak volna lendíteni, mivel az tavaly is csaknem négyórás volt. Ezért született az a döntés, hogy négy kategória, az operatőr, a vágó, a kisjátékfilm, valamint a maszk és haj díjait a reklámszünetben adják át.

PestiSracok facebook image

A hétfői bejelentés azonban óriási ellenállásba ütközött a filmakadémia tagjai és a négy kategória szakmai szervezetei részéről. Egyebek mellett levélben tiltakozott az Amerikai Operatőrök Társaságának (ACS) elnöke, Kees Van Oostrum, szerdán pedig egy nyílt levél szólította fel a filmakadémiát és a műsor producereit, Donna Gigliottit és Glenn Weisst, hogy vonják vissza a döntést. Ezt a levelet több mint kétszáz operatőr, 75 filmrendező - köztük Martin Scorsese, Alfonso Cuarón és Spike Lee -, 80 színész - köztük Bradley Cooper, Glenn Close és Emma Stone -, továbbá a filmakadémia számos producer, vágó és más ágazathoz tartozó tagja írta alá.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.