"Mindent, de nem bármit" - Tandori Dezső (1938-2019) halálhírére
Nyolcvan éves korában elhunyt Tandori Dezső Kossuth-díjas író, költő, műfordító, a nemzet művésze - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia a család nevében.
PZL - 061.hu
Azt írta Alsóváros című versében hogy a „kő is rést enged magán, mintha a mulandóságot irigyelné tőlünk.” Tandori számára azonban a valódi súly olyan könnyű, mint a madár tolla, vagy a fáról lehulló levél. Közismert, hogy a magyar irodalomban senki nem ápol olyan meghitt kapcsolatot a madarakkal, a fészkekkel, a fákkal, mint Tandori, így nyugodtan kijelenthetjük: világában minden nap madarak és fák napja, a születésnapja pedig különösen az.
A gyász perceiben feltorlódik az idő, nincs mese, idézzük fel az időhöz való sajátos viszonyát, amit olyan nagyszerűen írt körül a Töredék Hamletnek című korszakos verseskönyvében.
„Már csak azt a jövő időt kívánom, ami elmúlt.” – írja a Koan bel canto című versében.
Nem könnyű búcsúzni attól az alkotótól, akit az írótársadalom pártállástól függetlenül „élő zseninek”, „a legnagyobbak egyikének” titulál. Különösen imponáló az, hogy már a hatvanas évek végén eldöntötte: távolságot tart mindenféle rendszertől, ő a saját rendszerében, madárfészek finomságú világában élt. Felismerte: „mindazt, ami lehetsz nekik, / tőled hirtelen elveszik.”
Szinte feldolgozhatatlanul nagy, kimeríthetetlenül gazdagság életműve hatalmas írói fegyelemről és elhivatottságról árulkodik, ami minden író számára például szolgálhat. Életének minden mozzanata, még a napi rutin gyakorlatai és az egészségügyi sétái is költészetté nemesülnek. „Mindent, de nem bármit.” – írta a Nyers című versben. Ezt a mindent köszönjük meg most.
Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten. A korai prózai művek után gimnazistaként már versekkel is jelentkezett. Gimnáziumi tanára, Nemes Nagy Ágnes bátorította irodalmi próbálkozásait, rajta keresztül került szoros kapcsolatba többek között Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával és Mándy Ivánnal. Az érettségi után az ELTE bölcsészkar magyar-német szakán tanult, az egyetem után nevelőtanárként dolgozott, 1964-ben főiskolai nyelvtanár lett, 1971 óta volt szabadfoglalkozású író, műfordító. 1958 és 1968 között írt verseiből állította össze első verseskötetét Töredék Hamletnek címmel és szinte azonnal magára vonta az irodalmi közélet figyelmét, sokan költészettörténeti fordulatról beszéltek könyve kapcsán. A kitüntető figyelem megsokszorozódott az Egy talált tárgy megtisztítása című 1973-as könyve után, amelyet az első magyarországi posztmodern verseskötetnek tart az irodalomkritika. Tandori Dezsőt költői életművével, filozofikus mélységű, de felszabadultan játékos verseivel a 20. századi magyar költészet egyik megújítójaként tartják számon.
A hetvenes évektől kiterjedt "kalandozásokat" folytatott a műfajok és művészeti ágak világában. Írt gyermekverseket és ifjúsági regényt (Medvék minden mennyiségben, Medvetavasz és medvenyár, Medvék és barátai, Nagy gombfocikönyv, A legújabb kis-nagy gombfocikönyv), filozofikus esszéket a magyar és a világirodalom, a zenei és a képzőművészeti élet jeles alakjairól, többek között Keserü Ilonáról, John Cage-ről, Wittgensteinről, Szép Ernőről, Ottlik Gézáról és Peter Handkéről. Nat Roid álnéven különös hangulatú bűnügyi regényeket publikált (Most van soha, Holtteste éltesse!, Vér és virághab). Hc. G. S. Solenard álnéven tudományos fantasztikus regényt is írt A Stevenson-biozmagória címmel. A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái (Dekalkomániák-sorozat), majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. 1980 óta szépirodalmi kötetei is gyakran az általa készített borítókkal és illusztrációkkal láttak napvilágot.
Igen jelentős műfordítói munkássága is, elsősorban angolból és németből fordított, többek között Musil, Kafka, Rilke, Handke, Bernhard, Sylvia Plath, Cummings, Salinger, Beckett, Virginia Woolf, Elfriede Jelinek műveit ültette át magyarra. A hetvenes évek végén visszavonult az irodalmi élet nyilvánossága elől, abban az időszakban nagy szerepet töltöttek be életében, műveinek is fontos ihletforrásai lettek madarai, Szpéró veréb és társai. Szpéró halála után, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától ismét kilépett a nyilvánosság elé, sokat utazott, témái közé bekerültek a lovak, a lóversenypályák világa. Abban az időben gyakran szerepelt különböző irodalmi rendezvényeken, saját műveit adta elő meglepő és izgalmas módon, sőt - fején elmaradhatatlan kötött sapkájával - egy televíziós showműsor egyedi hangú és megjelenésű házigazdája is volt.
Az utóbbi években újra visszavonult a nyilvánosságtól, nem adott interjút, nem vállalt nyilvános szereplést és keveset publikált, legutóbb 2017-ben jelent meg az esszéiből, tanulmányaiból összeállított kötete A szomszéd banánhal címmel. Tandori Dezső munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1978-ban József Attila-díjat, 1986-ban Déry Tibor-, 1989-ben Szép Ernő-jutalmat, 1990-ben Weöres Sándor-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját vehette át. 1998-ban Kossuth-díjjal jutalmazták "a magyar irodalom nyelvi és tárgyi gazdagításáért, irodalmi munkássága sokoldalúságáért", 2000-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2001-ben Tiszatáj-díjat kapott. 2007-ben vehette át a rangos német kitüntetést, a Goethe-érmet, ugyanabban az évben Prima Primissima díjas lett. 2008-ban Artisjus irodalmi nagydíjjal, 2011-ben Tóth Árpád műfordítói díjjal, 2017-ben Kortárs-díjjal jutalmazták. 1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, 2014 óta volt a nemzet művésze.
Képforrás: Litera