Pesti Srácok

Diana Krall, Marcus Miller és Charlotte Gainsbourg nyáron a Müpában

Június végén és július elején Charlotte Gainsbourg francia énekes-színésznő, valamint két Grammy-díjas dzsesszvilágsztár, Marcus Miller amerikai basszusgitáros és Diana Krall kanadai előadó is koncertet ad a fővárosi Müpában.

MTI

Három év után tér vissza június 26-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe Diana Krall. Legutóbb álló ovációval ünnepelte a magyar közönség a sorrendben tizenkettedik, Wallflower című lemezét bemutató dzsesszdívát. Azóta két újabb anyagot adott ki: 2017-ben egy klasszikus amerikai dzsessz-sztenderdeket összegyűjtő lemeze, tavaly pedig Tony Bennettel közös albuma jelent meg, utóbbit két kategóriában is Grammy-díjra jelölték idén.

PestiSracok facebook image

Krallnak ez volt a tizenharmadik Grammy-jelölése, ebből ötöt díjra is váltott az évek során, de szinte minden szakmailag jelentős elismerést bezsebelt már lassan két évtizede tartó karrierje során. Készített lemezt a húszas-harmincas évek tradicionális dzsessz- és ragtime-darabjaiból Nat King Cole előtt tisztelegve, de a popzene legendái - többek közt Bob Dylan, Elton John, Paul McCartney és az Eagles - munkássága is munkára ihlette. Mostani turnéján két különleges és világhírű zenésztárs kíséri a színpadon: Joe Lovano szaxofonos és Marc Ribot gitáros.

A Müpa színpadára június 30-án lépő Charlotte Gainsbourg édesanyja, a brit színésznő Jane Birkin révén szinte filmdíszletek között nőtt fel, édesapja, a francia zeneszerző-énekes Serge Gainsbourg pedig a zene felé terelgette. A siker hamar megtalálta, 15 évesen már megkapta a legígéretesebb fiatal színésznőnek járó César-díjat. Ugyanebben az évben jelent meg első albuma, a Charlotte for Ever, amelyre édesapja írta a dalokat.

https://www.youtube.com/watch?v=SMGnEyYeXlQ

Azóta a filmvászon és a koncertszínpadok fontos alkotójává nőtte ki magát. Olyan filmekben szerepelt, mint a 21 gramm, Az álom tudománya, a Melankólia vagy A nimfomániás, tinilemeze óta pedig már négy újabb albuma megjelent. Ezek elkészítésében közreműködött Jarvis Cocker (Pulp) és az amerikai énekes-dalszerző, Beck is. Legutóbbi, a Daft Punk-tag Guy-Manuel de Homem-Christo és a párizsi dj-producer, SebastiAn zenei segédletével készült elektronikus alapú albumán (Rest, 2017) egy Paul McCartney-tól kapott dal (Songbird in a Cage) kivételével valamennyi számot társszerzőként jegyez, sőt a lemez klipjeit is maga rendezte. Első magyarországi fellépésén az eddigi albumok legfontosabb dalai mellett a 2018 végén megjelent, Take 2 című EP számait is hallhatja a közönség.

A műfajok határain balanszírozó, idén hatvanéves basszusgitáros Marcus Miller tavaly jelentkezett újra szólólemezzel. A Laid Black című anyaggal Miller visszatért keleti parti zenei gyökerekhez, a basszusgitár mellett a hiphop, a soul, a funk és az r'n'b ritmusai is felbukkannak a dalokban.

Miller fiatalon, a nyolcvanas években Miles Davis zenekarába került, az együtt töltött tíz év alatt a trombitás zseni több albumának producere és zeneszerzője is volt. Miller kivételes tehetségére később felfigyelt és maga mellé hívta játszani például Aretha Franklin, Chaka Khan, Al Jarreau, Lalah Hathaway és Wayne Shorter is, dolgozott Luther Vandross állandó komponistájaként, és majdnem negyed évszázadot zenélt David Sanbornnal. Közben két, hetente jelentkező rádióműsort is vezetett. Július 3-án újra láthatja őt a magyar közönség is a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.