Pesti Srácok

Weininger Andor munkáiból nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában

Absztrakt Revü címmel látható kamarakiállítás a Bauhaus egyik jelentős alkotója, Weininger Andor festőművész munkáiból péntektől a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).

MTI

Világszerte, így Magyarországon is számtalan esemény ünnepli idén a Bauhaus megalapításának századik évfordulóját, ehhez kapcsolódik az MNG Weininger-kiállítása is - közölte a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján az intézmény főigazgató-helyettese.

PestiSracok facebook image

Szücs György felidézte, hogy 2002-ben Weininger Andor hagyatékából több mint 150 munka került a Nemzeti Galéria gyűjteményébe, ebből az anyagból most látható először kiállítás.

Hubertus Gassner művészettörténész emlékeztetett arra, hogy a világban ugyan mindenhol jól ismerik Moholy-Nagy László, Breuer Marcell és a Bauhaus más magyar tagjainak a nevét, magyar származásukról azonban kevesen tudnak. Igaz ez Weininger Andorra is - jegyezte meg.

Hubertus Gassner felidézte azt is, hogy 1986-ban, Weininger halálának évében Kasselben sikerült megvalósítani a művész Mechanikus színpad - absztrakt revü koncepcióját, és megépíteni az absztrakt formákkal benépesített színpadot.

Bajkay Éva kurátor elmondta: a Mechanikus színpad áll az MNG kamarakiállításának középpontjában is.

A tárlat áttekinti Weininger Andor egész munkásságát, kezdve a korai, pécsi munkáktól, mikor Weininger még Rippl-Rónai kukoricás képeinek hatása alatt festett.

A kiállítás főfala a Mechanikus színpad motívumaiból merít. Itt kaptak helyett Weininger és társai - például Bortnyik Sándor, Moholy-Nagy László és Theo van Doesburg - munkái a Bauhaus időszakából, de a látogató megtekintheti a színpad 1986-os megépítéséről szóló videót is.

Weininger Andor az 1930-as évek végén elhagyni kényszerült Németországot, és végül New Yorkban telepedett le, a július 28-ig látogatható kamarakiállítás ezért a művész kései, amerikai korszakából származó grafikáival és terveivel zárul.

fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?