Pesti Srácok

Jövő hétfőn kezdődik a Magyar Filmhét

Jövő hétfőn kezdődik a Magyar Filmhét, amelyen a kísérő programokkal együtt mintegy 200 filmet vetítenek a Corvin moziban. Az eseményen öt színművész életműdíjat kap.

MTI

A díjakat első alkalommal az 5. Magyar Filmhét nyitóeseményén adják át: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera művészi pályáját ismeri el életműdíjjal a filmhetet szervező Magyar Filmakadémia Egyesület. A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával, április 22. és 27. között megvalósuló eseményről Novák Emil, a Magyar Filmakadémia elnöke a műsorban elmondta: az egyesület öt évvel ezelőtti megalakulásakor felvetődött az életműdíj gondolata, amelynek átadására az idén nyílik először lehetőség. A tervek szerint a filmakadémia a következő években is öt-öt művészt részesít életműdíjban.

PestiSracok facebook image

Mint elmondta, az idén először az egyre népszerűbb televíziós sorozatok is helyet kaptak a filmhét programjában. A magyar mozgóképiparnak jelentős szegmensét képviseli a műfaj, ezért gondoltak arra, hogy az idén díjat adnak a sorozatoknak is. Arról beszélt, hogy az idén 44 díjat adnak át a televíziós forgalmazású filmeknek és alkotóiknak. Az elismeréseket a Pesti Vigadóban vehetik át a díjazottak április 27-én. A játékfilmes műfajban 19 elismerést osztanak ki, a díjátadót a Vígszínházban tartják április 28-án. Novák Emil elmondta: az elmúlt 10 évben nagyon erős a közönségre fókuszáló műfaji filmek megjelenése, de az alkotói filmek is megjelennek a kínálatban. A magyar film nemcsak itthon, hanem a nemzetközi piacokon is jelen van, a külföldi forgalmazók és fesztiválok is keresik a magyar alkotásokat - hangsúlyozta.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.