Pesti Srácok

Klasszikus és új művek a Vígszínház jövő évadában

Klasszikus és új művekkel várja a közönséget a jövő évadban a Vígszínház, amelynek bemutatói között van A nagy Gatsby és a Mágnás Miska, továbbá Molnár Ferenc, Spiró György, Tolsztoj, Synge és Shakespeare műve.

MTI

A hagyományokhoz híven szerda délután a Vígmajálison Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója ismertette a 2019/20-as évad bemutatóit. A színház előtti tér zsúfolásig megtelt. Az évadismertető után a társulat művészei verses, zenés produkciókkal szórakoztatták a nézőket. A Vígszínház társulata inspiráló, elgondolkodtató előadásokkal, nem szokványos, formabontó produkciókkal várja közönségét a jövő évadban - olvasható a színház közleményében.

PestiSracok facebook image

A Vígszínház nagyszínpadán új zenés darab születik, A nagy Gatsby címmel. F. Scott Fitzgerald azonos című regénye színpadi változatának zenéjét Kovács Adrián komponálta, szövegkönyvét és dalszövegeit Vecsei H. Miklós, a színpadi adaptációt ifj. Vidnyánszky Attila írta, aki az előadás rendezője is. Szintén a nagyszínpadon láthatja a közönség Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor Mágnás Miska című operettjét, Eszenyi Enikő rendezésében. A darabot mintegy húsz év után tűzi újra műsorra a Vígszínház. Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátéka Zsótér Sándor rendezésében látható a nagyszínpadon. A színház legendás háziszerzője először ezzel a darabbal mutatkozott be és aratott sikert a Vígszínházban. Spiró György Honderű című komédiáját a Pesti Színházban mutatják be, Valló Péter rendezésében. Lev Tolsztoj Anna Karenina című műve szintén a Pesti Színházban látható. Tolsztoj remekművét Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színház rendezője állítja színpadra. A bemutatók között szerepel J. M. Synge A nyugati világ bajnoka című műve is. A darabot a Pesti Színházban Rudolf Péter állítja színpadra. A II. Richárd című drámával folytatódik a Vígszínház Shakespeare-sorozata. Az előadást a nemzetközi hírű kolozsvári alkotó, Tompa Gábor rendezi.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?