Pesti Srácok

Roman Polanski felesége felháborodott Tarantino filmje miatt

Roman Polanski felesége felháborodásának adott hangot pénteken a közösségi médiában amiatt, hogy Quentin Tarantino nem konzultált férjével a cannes-i filmfesztiválon bemutatott Volt egyszer egy Hollywood című filmjéről, amelyben Polanski 1969-ben brutálisan meggyilkolt feleségének, Sharon Tate-nek az alakja is feltűnik.

MTI

Emmanuelle Seigner francia színésznő az Instagramon közzétett posztjában azzal vádolta Tarantinót, hogy "felhasználta valaki tragikus életét, átgyalogolva rajta".

PestiSracok facebook image

Sharon Tate nyolc hónapos terhes volt, amikor a Mason-szekta tagjai meggyilkolták 1969-ben. Posztjában Seigner arról írt, hogy nem a filmet bírálja. "Csupán azt mondom, nem zavarta őket (Hollywoodban), hogy egy olyan filmet csináljanak, amely Romanról és tragikus történetéről szól, miközben kitaszították őt maguk közül" - írta.

Roman Polanski 1978-ban Franciaországba menekült, amikor egy amerikai bíróság bűnösnek találta egy 13 éves lány megerőszakolásában. Polanskit 2003-ban Oscar-díjjal jutalmazta az amerikai filmakadémia A zongorista című filmjéért, ám azt soha nem vehette át, mert az Egyesült Államokban elfogató parancs van érvényben ellene. A filmakadémia a szexuális zaklatások ellen fellépő MeToo mozgalom hatására megvonta Polanski tagságát.

Tarantino filmje Brad Pitt és Leonardo DiCaprio főszereplésével 1969-ben Los Angelesben játszódik, és megjelenik benne Polanski és akkori felesége, Sharon Tate, akit Margot Robbie ausztrál színésznő alakít. A film az egyik legesélyesebb a filmfesztivál fődíjára, amelyet szombaton ítélnek oda.

Tarantino állítólag konzultált Tate testvérével, Debra Tate-tel a film forgatásának kezdete előtt, és a cannes-i bemutatón arról beszélt, hogy vissza akarta hozni Tate elfeledetett tehetségét.

Az 52 éves Seigner, aki Polanski két gyerekének anyja, az Oscar-díjra jelölt Szkafander és pillangó című filmből közismert. Miközben Polanski tartózkodik a nyilvánosságtól, a színésznő gyakran emeli fel hangját férje védelmében.

fotó: LOIC VENANCE/AFP/Getty

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.