Pesti Srácok

Sambucus Zsámbéki Bodzafesztivál júniusban

Az orosz Otava Yo, a Muzsikás együttes, a Borbély-Dresch Quartet, valamint a Besh o droM is fellép a Sambucus Zsámbéki Bodzafesztiválon, a június 6-tól 9-ig zajló eseményen lesz táncház, gyerekprogramok, és gasztronómiai bemutató is.

MTI

"A rendezvénnyel értékeket közvetítünk, a Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza szakmai partneri bevonása jól mutatja, mit szeretnénk képviselni. Zsámbék neve valószínűleg a bodza latin nevéből, a sambucusból ered, a fesztivál természetesen sok szállal kapcsolódik a növényhez" - mondta Horváth László, Zsámbék polgármestere a hétfői budapesti sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, a Sambucus fesztivál megszervezésének ötlete Széles Pétertől, a nemrég elhunyt szobrászművész-restaurátortól származik. A Pest megyei településen két kiemelt helyszínen lesznek programok: a Romtemplomban és környékén, illetve a Matyi Kultúrbisztróban.

PestiSracok facebook image

A nulladik napi, június 6-i nyitóesemény a Cimbalom Brothers koncertje lesz a Romtemplomban. Az Unger és a Lisztes testvérpárból álló formáció tavalyi lemeze a két világzenei toplistán, a World Music Charts Europe-on, valamint a Transglobal World Music Charton egyaránt kiemelt helyen szerepelt. Móra Gabriella, a zenei programok szervezője, a Fonó produkciós vezetője arról számolt be, hogy a speedfolkot játszó szentpétervári Otava Yo június 8-án lép színpadra; a csapat a közelmúltban megnyerte a legjobb világzenei videoklip díját.

"Koncertet ad még például a Borbély-Dresch Quartet, az Aurevoir, a Jóanépi, táncházat tart a Pásztor Hóra és a Góbé, gyerekeknek énekel Bognár Szilvia, a záróesemény pedig a 46 éves Muzsikás együttes estje lesz június 9-én vasárnap" - sorolta Móra Gabriella. A Romtemplom oldalán esténként fényfestés lesz. Bangó Alíz, a Hagyományok Háza szervezője kitért arra, hogy a hagyományőrző, kézműves- és gyerekprogramok a Pünkösd ünnepéhez kapcsolódnak. A népszokások jegyében király- és királynőválasztás is lesz, körbejárják a bodza gyógyító- és festőfunkcióját, készítenek bodzasípot, bőrből készült medálokat. A Sambucusra zsámbéki bodzapálinkával és különleges sörrel, azaz zsálinkával és zsörrel is készülnek. György Péter főszervező elmondta, hogy vasárnap az Összevonás napján Tímár Sára és a Magos együttes közösen hoz létre egy produkciót a közönséggel: a pünkösdi dal előadásába bárki bekapcsolódhat hangszerével. A közösségi muzsikálást célozza Benkő Zsolt Gitárterápiája is, a Matyi Kultúrbisztróban pedig mini cseh sörfesztivált tartanak kézműves főzetekkel.

A fesztivál ingyenesen látogatható, a templomkoncertek a korlátozott befogadóképesség miatt regisztrációhoz kötöttek, az egyetlen fizetős program a Cimbalom Brothers nyitókoncertje lesz.

Fotó: Opitz Tamás

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.