Pesti Srácok

Több mint 100 ezer dollárt adtak Mandela rajzáért

Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnök egy rajzáért, mely hajdani cellája ajtaját ábrázolja 112 575 ezer dollárt (32,7 millió forint) adott a győztes licitáló egy csütörtöki New York-i aukción.

MTI

A képért előzetesen legfeljebb 90 millió dollárt vártak. A The Cell Door, Robben Island (Cellaajtó, Robben-sziget) című grafika viaszkrétával készült 2002-ben és a Fokváros közeli sziget börtönének egy cellaajtaját ábrázolja, mely mögött a Nobel-békedíjas, apartheidellenes aktivista (1918-2013) éveken át politikai elítéltként raboskodott - közölte a Bonham aukciósház. A rajz azon kevés alkotás egyike, amelyet a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke megtartott magának. A képet lánya, Pumla Makaziwe Mandela örökölte, ő bocsátotta árverésre. Amikor Mandela 1999-ben visszavonult a politikától, nem sok dolga maradt. "A rajzolás apámnak kikapcsolódást jelentett. Megpróbált értelmet adni a múltnak. Ennek a munkának különös jelentősége volt számára, mert emlékeztette arra, hogy az ember a szabadságot nem veheti magától értetődőnek" - mondta a néhai elnök lánya.

PestiSracok facebook image

Kép: Jacaranda FM

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.