Pesti Srácok

Több mint száz program a Műtárgyak éjszakáján

Workshopok, műhelylátogatások és filmvetítések is várják a Műtárgyak éjszakája látogatóit május 30-án 50 fővárosi helyszínen több mint 100 programmal. A sorozat célja, hogy bemutassa a műtárgyak sokszínűségét és közelebb hozza a műtárgyak, valamint a műkereskedelem világát a közönséghez.

MTI

A három nap során szakmai előadásokon neves előadók beszélnek a műgyűjtés aktuális kérdéseiről, a gyűjteménymenedzsmentről, műtárgyhamisítási botrányokról, a legnagyobb aukciós szenzációról és más műtárgykereskedelmi sikertörténetekről is. A programok között a bútorok, fotográfiák, kortárs ékszerek, porcelánok, festmények, szobrok kedvelői éppúgy megtalálhatják kedvenceiket, mint a plakátok, a numizmatika, az üveg vagy éppen az extravagáns fejdíszek iránt érdeklődők.

PestiSracok facebook image

Az est folyamán a közönség számára nem látogatható helyszínek közül olyanok is megnyílnak, mint a Ludwig Múzeum gyűjteményi raktára, a Képzőművészeti Egyetem Grafikai Műhelye vagy az Epreskert, a műtárgybemutatók során pedig perzsaszőnyegekkel és az MTA Művészeti Gyűjteményének egyes darabjaival is találkozhatnak a résztvevők. Akit érdekel, belepillanthat a Herendi porcelánfestés rejtelmeibe, a restaurátorműhelyekben pedig a műtárgyak állagvédelméről lesz szó.

Tárlatvezetések több helyszínen is szerveznek: kiderül például, hogy milyen egzotikus növények és keleti műtárgyak színesítik a Hopp-villa kertjét, milyen kincsek vannak a Várfok Galéria művészeti archívumában és raktárában, vagy hogy mik voltak a szocializmus kereskedelmének sztárjai. A műtárgyak születését a műhelyekben is meg lehet tekinteni, de a kortárs művészet iránt érdeklődőket műteremlátogatásokra várja mások mellett Haász István, Gábor Áron és Heller Zsuzsa, Kóródi Zsuzsanna és Gáspár György, Botos Péter vagy Wolsky András.

A tematikus séták során az Országház és környéke érdekességeivel, a rádiózás és televíziózás történetével, kortárs műtárgyakkal és régiségekkel foglalkozó galériák világával ismerkedhetnek meg a látogatók. A műkereskedelem iránt érdeklődőknek a szakmai előadásokon és galériasétákon túl a becsüs órákat ajánlják a szervezők, ahol gyakorlati szempontú ismeretekkel is gazdagodhatnak, a mini aukción pedig megtapasztalhatják, milyen érzés licitálni, majd esetleg haza is vinni a kiszemelt tételt.

Idén újdonságként a szervezők filmvetítésekkel is készülnek, levetítik például a Ruben Brandt, a gyűjtő című mozifilmet is. A gyerekeket interaktív foglalkozásokkal várják, amelyeken többek között bútort is tervezhetnek.

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.