Pesti Srácok

Négyszáz gyerek táncol majd a bazilika előtti TérTáncKoncerten

Az ország 22 pontjáról érkeznek a gyerekek a TérTáncKoncertre, amelyet június 16-án rendeznek a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.

061.HU

A Budapesti Fesztiválzenekar ötödik alkalommal rendezi meg TérTáncKoncert elnevezésű ingyenes szabadtéri programját, amelyen idén 400 gyerek és fiatal táncol együtt Beethoven 7. szimfóniájára Fischer Iván vezényletével.

PestiSracok facebook image

"Ez a darab azért illik nagyon ehhez az eseményhez, mert ez a tánc ünnepe. A gyerekek az utolsó tételre fognak táncolni, ami olyan, mint egy 19. századi rockzene. Beethoven mindig a szabadság és a hatalmas öröm szimbóluma volt, ezt fejezi ki ez a szimfónia is" - nyilatkozta Fischer Iván, az esemény megálmodója.

A koncertre az ország 22 pontjáról érkeznek a gyerekek Drávafoktól Sajószögeden át Tiszaszalkáig, van köztük roma és nem roma, sok a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, de egy budapesti elitgimnázium tanulói is fél éve készülnek a fellépésre. A Fesztiválzenekar - ahogy minden évben - idén is több ezer ingyenes papírszékkel készül közönségének, amelyet a koncert után bárki szabadon hazavihet, sőt, dedikáltathat is a koncert karmesterével.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.