Pesti Srácok

A Maffiózók színésze az Akvárium Klubban

Steven Van Zandt, művésznevén Little Steven augusztus 15-én zenekarával, a Disciples of Soullal koncertet ad a budapesti Akvárium Klubban, ahol Summer of Sorcery című, idén megjelent albumukat mutatják be.

MTI

Az olasz származású amerikai zenész, énekes és színész a jersey-i partvidék zenei kultúrájában nőtt fel, összebarátkozott Bruce Springsteennel, később gitárosként az E Street Band tagja is volt, amellyel 2014-ben bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

PestiSracok facebook image

Van Zandt 1984-ben hagyta el az E Street Bandet, és csak 1999-ben tért vissza az együttesbe. Időközben önálló zenei karrierbe kezdett, megalakította a Little Steven and the Disciples of Soul együttest, amelynek frontembereként számos albuma jelent meg.

Sokrétű zenei karrierje mellett 1999-től 2007-ig Silvio Dantét alakítva főszereplője volt a Maffiózók című amerikai televíziós sorozatnak, majd egy amerikai-norvég vígjátéksorozat, a Lilyhammer főszereplője, társszerzője és producere lett.

Emellett továbbra is ír dalszövegeket, producerkedik, alapított egy lemezkiadót, vezetett rádiós műsort, létrehozott egy alapítványt, amely többek között segít jobban megismerni a rock and roll zenét a középiskolások számára. Volt zenei rendező és aktivista is. Idén jelent meg a Little Steven and the Disciples of Soul Summer of Sorcery című albuma.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.