Pesti Srácok

Csángó fesztivál hat napon át Jászberényben

Több mint félszáz kulturális esemény, csaknem ezer résztvevő, köztük moldvai és gyimesi csángók, erdélyi valamint magyarországi hagyományőrző csoportok előadásai is szerepelnek az augusztus 6-tól 11-ig tartó jászberényi 29. Csángó Fesztivál - Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti Vásár programjában.

MTI

Szűcs Gábor, a fesztivál igazgatója, a Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászság Népi Együttes szervezésében megvalósuló rendezvényről elmondta, hogy a programsorozattal a csángókra szeretnék felhívni a figyelmet és megismertetni minél több emberrel az évszázadok óta az anyanemzettől elszigetelten élő magyarság sorsát.

PestiSracok facebook image

Augusztus 6-án este a Boka Gábor színtársulat Háry János című előadását láthatják az érdeklődők a Jászság Népi Együttes székházában. Az előadáson táblaképekkel illusztrálják a főhős kalandjait. Augusztus 7-én a Folkforgatag nevű gálaműsor első részében a Magyar Állami Népi Együttes műsorát láthatja a közönség Tánckánon - Hommage a Kodály Zoltán címmel a szabadtéri színpadon. A program második részében a jászberényi Jártató Ifjúsági Táncegyüttes előadásán kívül külföldi együttesek gálaműsorát tekinthetik meg a látogatók szintén a Szabadtéri színpadon. A fellépő együttesek Bolíviából, Kolumbiából, Törökországból, Ecuadorból, Indonéziából érkeznek.

Szűcs Gábor a programok közül kiemelte, hogy augusztus 9-én a Táncképek című gálaműsor első részében a Jászság Népi Együttes előadását láthatják az érdeklődők a szabadtéri színpadon. A második részben tartják a Fölszállott a páva gálaműsort, amelyben láthatóak lesznek a népszerű televíziós vetélkedő gyermek és felnőtt táncosai, zenészei, énekesei.

A fesztivál keretében augusztus 9-én a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főtemplomban Folkmisét tartanak, amelyen a moldvai és gyimesi csángókon kívül részt vesznek a külföldi nemzetek és a jászsági csoportok képviselői is. Augusztus 11-én a Főtér színpadon a Viszontlátásra Jászberény című gálaműsorban erdélyi hagyományőrző táncosok, zenészek, külföldi együttesek lépnek fel, közreműködik a Jártató Ifjúsági Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes , a Jászberényi Hagyományőrző Egyesület és a Zagyva banda. A rendezvény idején koncertekkel, táncházzal, kiállításokkal, népi gyermekprogramokkal várják a látogatókat. Augusztus 7. és 11. között az Ízek utcáján és terén gasztronómiai különlegességekkel, pálinka- és bormustrával, sörkülönlegességekkel várják a látogatókat.

Augusztus 8-tól 10-ig a Szikra Galéria és Étteremben rendezik meg a VI. Kárpát-Haza Magyar Konferenciát és Üzletember Fórumot a Csángó Fesztivál Alapítvány szervezésében. A rendezvény célja, hogy a Kárpát-medence és Moldva gazdasági és kulturális civil szervezeteivel összefogva hatékonyabban tudják szolgálni az őshonos kisebbségek szülőföldön maradását. Emellett kiállításokkal várják az érdeklődőket. Fellép többek között a Fricska Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes ifjúsági csoportja és a Jászfényszarui Szűcs Mihály Huszárbandérium.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.