Pesti Srácok

Megjelent Paár Julcsi Hangoló: Kerekerdő című lemeze

Paár Julcsi énekest számos neves nép- és világzenei formáció tagjaként, vagy vendégeként ismeri a koncertközönség (Tárkány Művek, Bazseva, Dalinda), több nemzetközileg is sikeres, toplistás album kapcsolódik a nevéhez, különleges hangszíne, zenei és előadói felkészültsége kiemeli produkcióit a többi közül. Saját gyermekei születése után kezdte el tartani interaktív népzenés foglalkozásait zeneterápiás szemlélettel átitatva, ÖsszeHangoló néven. Ezeknek a foglalkozásoknak több éves tapasztalata, a sok szép zenei - és persze anyai - élmény most egy lemezre is megérett.

061.hu

A Kerekerdő egy mese - zenés mese, vagy mesés zene – ahogy tetszik. A főhőssel a mesét végigjárva a zene által kirajzolódnak a helyszínek, a mese résztörténetei, és persze a tanulság sem marad el a végén. Paár Julcsi lemeze azt üzeni a szülőknek, pedagógusoknak: “Merjünk bátrabban több mindent megmutatni gyerekeinknek, igényes zenékre befogadóbbá, emberileg pedig elfogadóbbá tenni őket!”

PestiSracok facebook image

“Az alkotás az ember belső késztetése egészen apró gyermekkortól fogva. Az újszülött az őt érő impulzusokból kezdi kibontakoztatni valóját, kontúrozni személyiségét. A gyermek, aki játszik, alkot. Hangokat fűz dallá, szavakból épít történeteket, mozdulatokat rendez tánccá, színeket foltoz képpé. Mindent átható, mindenre kiterjedő jelenléttel kreálja az őt körülvevő világot és benne önmagát. Felnőttként ezek az élmények elemi szinten élnek, dolgoznak bennünk. A zene, mint kötőszövet hatja át különféle alkotói tevékenységeinket. Önismeretünk origója, identitásunk medre. Szeretettel ajánlom e lemezt gyereknek, felnőttnek egyaránt. De legfőképpen a családoknak, ahol az ember kicsit gyermek is, kicsit felnőtt is. Hol hallgató, hol éneklő, megnyugvó és táncoló, álmodó és ébredő” - olvasható az énekesnő ajánlójában.

A lemez már kapható a Fonó weboltjában, a terjesztőknél és digitális terjesztésben is.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.