Pesti Srácok

Új részletek derültek ki a Trónok harca előzménysorozatáról

A készítők eddig mindössze annyit árultak el a projektről, hogy a sorozat többezer évvel játszódik majd A tűz és jég dalának történései előtt, most azonban George R.R. Martin, a regények írója elmondott pár részletet a már készülő új sorozatról az Enterainment Weeklynek.

061.hu

A sorozatot már forog Észak-Írországban, és annyit már lehet tudni, hogy ennek a történetnek a vége az a bizonyos Hosszú éjszaka lesz, amikor az emberek először csaptak össze a Másokkal kb. ötezer évvel a Trónok harca előtt. Az interjúból kiderül, hogy:

PestiSracok facebook image

  • Westeros nem hét, hanem száz jelentéktelen kis királyságból áll majd,
  • Az ismert családok közül kizárólag a Starkok bukkannak majd fel a sorozatban, így Lannisterek sem lesznek, de feltűnik majd a székhelyük, Caster-hegy, ahol egy másik család lakik majd, méghozzá a Casterek.
  • Nem lesznek sárkányok, de lesznek rémfarkasok, Mások és mamutok is,
  • Egyelőre még nincs címe a sorozatnak, és hiába szerette volna Long Nightnak hívni, mivel ez volt az utolsó évad harmadik részének is a címe, kénytelenek mást kitalálni.

A sorozatot már forgatják Észak-Írországban, és annyit már lehet tudni, hogy ennek a történetnek a vége az a bizonyos Hosszú éjszaka lesz, amikor az emberek először csaptak össze a Másokkal kb. ötezer évvel a Trónok harca előtt.

Fotó: inverse.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.