Pesti Srácok

Fonós lemezek a nemzetközi világzenei toplista élén

Egyedülálló sikert ért el a Fonó kiadó: augusztusban két lemeze vezeti a rangos nemzetközi világzenei listát, a World Music Charts Europe-ot (WMCE). Az első helyen a Boban Markovic Orkestar Mrak című albuma, a másodikon Lajkó Félix és a Volosi lemeze szerepel.

MTI

A Fonó Budai Zeneház csütörtöki közleménye szerint nemzetközi viszonylatban egy kiadónak sem sikerült eddig a világzenei toplista két vezető helyét megszereznie. A Fonó emlékeztet arra, hogy a WMCE listáját 27 ország ötven rádiós világzenei szakemberének szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap elsején. Mint kiemelték, Boban Markovic és zenekara második hónapja szerepel az első helyen, ezt korábban csak egy hazai kiadványnak sikerült elérnie: 2013-ban Lajkó Félix Mező című albumának.

A listavezető szerb Boban Markovic Orkestar és a második helyre került magyar-lengyel közös produkció, a Lajkó Félix & Volosi mellett még egy magyar vonatkozású szereplője van a WMCE legfrissebb top 20-as listájának: a Romano Drom Give Me Wine című anyaga, amelyet a Riverboat kiadó jelentetett meg, a 18. helyen áll. További felületek is az élvonalba sorolják a Fonó lemeztermését. Az elsősorban a régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listáját jelenleg Lajkó Félix & Volosi vezeti, és az első tízben a Fonó további két albuma szerepel: a Babra és a Meybahar (Abyss EP) debütáló lemeze. Közéjük ágyazódott be a Söndörgő Nyolc & nyolc című albuma, amelyet a zenekar saját kiadásban jelentetett meg.

A világzenei piacon szintén meghatározó szereplő a Transglobal World Music Charts, amely augusztusban a Boban Markovic Orkestar lemezét a 7., Lajkó Félix & Volosiét a 32. helyre rangsorolta. Ezen a listán a Söndörgő a 25., a szintén a Fonó által gondozott album, Vaszi Levente és Vrencsán Anita Gyimesvölgyi népzene Kistelekről című korongja a 31., a Meszecsinka Állj bele a mélybe (Kiadó: CPL-Music) című munkája pedig a 37. A közlemény kitér arra, hogy a világzenei piac vezető szaklapja, a londoni székhelyű Songlines az elmúlt évben a Fonó több lemezéről közölt kritikát, illetve két anyagot beválogatott a Top of the World kiemelt CD mellékletébe: a Cimbalom Brothers Brotherhood és a Boban Markovic Orkestar Mrak című lemezét.

PestiSracok facebook image

Kép: Fonó

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?