Pesti Srácok

Magyar olimpikonok arcképei a Városháza park tűzfalán

Magyar olimpikonok arcképei a Városháza park tűzfalán

A Fővárosi Önkormányzat felkérésére és támogatásával a Színes Város Csoport hat híres magyar sportoló arcmását örökítette meg az V. kerület, Városháza park homlokzati tűzfalán.

061.hu

Különleges, közel 300 négyzetméteres faldekoráció valósult meg a belvárosi tűzoltóság kiskörútra néző falfelületén, amelyet mostantól nemzetünk sportolóinak portréi díszítenek. Az igényes kivitelű dekorációs falfestés nem csak esztétikussá teszi a felületet, hanem emléket állít élő és már elhunyt olimpikonjainknak egyaránt.

PestiSracok facebook image

„Budapest idén Európa Sportfővárosa, ezért is és több okból is választottunk magyar olimpikonokat, akik a pályájuk során maradandót vittek véghez, a kitartásukkal, a példamutatásukkal, azzal, hogy soha nem adták fel. Ez a mai kor emberének is nagy erejű üzenet lehet, mely erőt ad és arra ösztönöz minket is, hogy ne adjuk fel az álmainkat és előre nézzünk. A sport arra neveli a fiatalokat, hogy küzdjenek és tegyenek meg mindent a céljaik elérése érdekében. Ezzel az alkotással is szeretnénk tisztelegni nagyjaink előtt.” – fogalmazott dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes.

A Nemzetünk Sportolói falfestmény két hét alatt készült el, amelynek során 350 liter festéket használt fel a Színes Város hat fős csapata. Az alkotást redukált színvilág jellemzi, a portrék a szürke árnyalataival építkeznek, így igazi élénkséget, üde hatást adnak a további, kiegészítő színek. A fókusz az ismert és elismert sportolóink életútján van, hogy a fiatalabb generációk is megismerhessék őket és motivációt leljenek benne. Minden sportolóhoz adott szín társul, amely vizuális játékot eredményez, valamint a szövegek, adatok is egyértelműen beépülnek a látványvilágba. Megjelennek fontosabb évszámok, helyszínek, valamint az elért teljesítmények is.

„Nagyon fontos nekünk ez a felület, hiszen az egész hazai tűzfalfestési sorozat itt indult el, amelynek nyomán sok tízezer négyzetméter fal szépült meg az egész országban, de főként Budapesten. Sajnos pár hónappal ezelőtt az amúgy is rossz állapotú falat összefirkálták, de a fehérre festés helyett ezt a koncepciót választottuk a város vezetésével egyetértésben.” – mondta el Flór Péter, a Színes Város főtitkára.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.