Pesti Srácok

Nagyhalak helyett - A Sziget pénteki napjáról

Habár a pénteki nem volt az idei Sziget legerősebb napja, már ami a felhozatalt illeti, mégis sikerült kihoznunk belőle a maximumot. Tettük ezt a headlinerek tudatos kerülésével, a nagyszínpadon Tove Lo tekerte a csípőjét, aztán Martin Garixx tette ugyanezt a lemezekkel, de mivel sem 16 évesek nem vagyunk már, sem szeletelni nem szerettünk volna, inkább a kis halak felé vettük az irányt. Indie folktól indultunk, tettünk egy kis kitérőt a pszichedelikus art-rock felé, aztán újra visszakanyarodtunk a népzenéhez. Konklúzió: a nagyszínpadon túl is van élet a Szigeten.

MM - 061.hu

Henri Gonzo csapata a VOLT színpadon csinált hatalmas bulit. A Fran Palermo az a banda, amelyre a hazai poprock szcénában szokás féltékeny lenni, ugyanis a zenekar nagyon egyben van, mind a zene, a szöveg és a látványvilág tekintetében. A csapat agya a kubai születésű, de spanyol származású Henri, aki egyszer úgy nyilatkozott magáról a róla készült dokumentumfilmben: "én, azt hiszem, elég mélyről jövök, és akik mélyről jönnek, mint a mélytengeri halak, kicsit mások, kicsit szörnyek". Ha szörny nem is, de biztos, hogy csodabogár, aki szeret mindent egy kézben tartani, legyen az dalszövegírás, vagy a látványvilág megteremtése. Többször cserélődtek már mellette a tagok (fennállásuk óta több mint húsz tagja volt a csapatnak), ami viszont mindig stabil, az a frontember profizmusa, kreativitása. A pénteki koncerten hozták a tőlük megszokott színvonalat, több gitárral, fúvósokkal, szabad négyzetcentimétert nem hagyva a színpadon. Mivel ez a helyszín esik a legközelebb a Sziget bejáratához, üdítő volt egy ilyen produkcióval nyitni a fesztiváltúrát.

PestiSracok facebook image
Yeasayer (Fotó: Facebook)

A brooklyni Yeasayerről több helyütt is lehetett olvasni, hogy az idei Sziget egyik legígéretesebb koncertje várható tőlük, így mi sem szerettük volna kihagyni. Az A38 színpada előtti közönség ehhez képest elég szellős volt, bár ez betudható annak is, hogy 32 fokban az ember nem szívesen szaunázik egy sátorban. Pszichedelikus experimentalista art-pop triónak szokták aposztrofálni az Ira Wolf Tuton, Chris Keating és Anand Wilder alkotta csapatot, s az izgalmas műfaji megjelölés valóban kreatív és szokatlan zenei világot takar. Olyannyira, hogy kezdetben csak pilláztunk és csak egy klasszikus jutott eszünkbe: "éseztígyhogy"?! A zenekar anno "pszichedelikus beütésű közel-keleti gospelként" definiálta muzsikáját, fajsúlyos szintetizátor-jelenlét, poprock, art-rock, és ki tudja még mi keveredik ebben a különös zenei világban, ami ezúttal nem ment nagyot. Míg 2010-ben a Sziget legjobb koncertjének kiáltották ki a Yeasayer performanszát, a New York-i csapat pénteken nem kapta el a fonalat, és a közönség sem volt vevő rájuk.

Besh o Drom (Fotó: Facebook)

Egy éles váltással a Global Village felé vettük az irányt, s habár még mindig nagy szívfájdalmunk (a metál sátor bedarálása mellett), hogy a Világzenei Színpad megszűnt létezni a Szigeten, öröm az ürömben, hogy ha a népzenére éhes szitizenek, ha nem is központi helyen, de rátalálhatnak a folk szcéna kiemelkedő előadóinak koncertjeire. A pénteki nap magyar szempontól igen erősre sikeredett, először a külföldiek által is nagyra becsült Besh o Drom bizonyította be, hogy húsz év ide vagy oda, még mindig hatalmas bulit tud csapni. Pettik Ádámék töretlen lelkesedéssel húzzák a talpalávalót, a balkáni és román cigány illetve közel-keleti tradicionális zenét magyar zenével ötvöző zenekar koncertjére betévedők, egész biztosan maradandó élménnyel gazdagodnak. Örömmel tapasztaltuk, hogy a zenekarba visszatért Kaszai Lili énekesnő, akinek a kisugárzása szintén csak hozzátesz a Besh o Drom exportképességéhez.

Lajkó Félix (Fotó: Facebook)

A stílusteremtő hangzásvilág után újabb zenei unikum következett, Lajkó Félix új zenekarával lépett színpadra, és a kezdeti sokkon ("Ez szar!" - hangzik a lajkói komment, miután elszakadt a hangszerén egy húr) túllendülve pazar koncertet adott. "Úristen mekkora koncert volt! 10/10! - olvasható az esemény facebook-oldalán, a maximális pontszám indokolt, én meg azon gondolkodom, van-e egyáltalán olyan Lajkónál, hogy félgőzzel nyom le egy bulit. Az, hogy a koncert elején elszakad egy húr, akár ki is billenthetné a vonós fenomént, persze, profi zenészről van szó, ez már nem az a szint, ahol egy ilyen incidens összetörheti a zenészt, de hogy ennek ellenére, vagy éppen emiatt 200 százalékra tekeri magát az előadó, az tényleg a hihetetlen kategória.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.