Pesti Srácok

Programozás - Ma kezdődik a Debreceni Bor- és Jazznapok

Négy napon keresztül öt programhelyszínen nyolcvan hazai borászat, több mint kétszázhúsz jazzmuzsikus, negyvenöt koncert, jazzmozi és kézműves vásár vár Magyarország legnagyobb gasztrojazz jamboree-ján, amely ma kezdődött Debrecenben.

HÁ - 061.hu

A Debreceni Bor- és Jazznapok hazánk harmadik legnagyobb boros rendezvénye, és a résztvevő művészek számát tekintve legnagyobb jazzfesztiválja. A rendezvény az előző évtizedek két legizgalmasabb nyári szabadtéri programjának fúziója. A debreceni Nagyerdő megújult környezetében, a Békás-tó partján született újjá a legrégebbi folyamatosan működő hazai jazzfesztivál; az elsőt 1971-ben rendezték, az idei már a 48., míg az első Borkarnevált 2000-ben tartották.

PestiSracok facebook image

Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő hazai jazzfesztiváljának koncertjei a Békás-tó környékén, három különböző színpadon lesznek. A három jazz-színpadon 45 koncert, összesen 221 magyar és külföldi jazzmuzsikus szórakoztatja a nagyérdeműt. A külföldi művészek közül egy német, két román, kilenc cseh, két szlovák, egy lengyel, egy grenadai, három angol, kettő pedig francia állampolgár. Több évfordulóst ünneplünk. A négy nap alatt huszonhat! szaxofonos fújja a csövet a debreceni Nagyerdőben a Békás-tó partján felállított színpadon. A legfiatalabb fellépő 14 éves, a legidősebb pedig 81 esztendős.

A 2019. év koncertjei a szaxofon köré szerveződnek, ugyanis pontosan 20 évvel ezelőtt rendezte meg a Bartók Rádió az Ablakos Lakatos Dezső jazzszaxofon-versenyt, mely verseny döntősei fellépnek a programban. Hét olyan nemzetközi projektet mutatnak be, amelyben hazai és külföldi zenészek együtt muzsikálnak.

Vezető kép: debrecen.hu

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.