Ahogy a csillag megy az égen – Az Ad Astra – Út a csillagokba című filmről

Ha az asztronauta a hideg űrt fürkészi, magában is megépül a csillagközi világ hidegsége, és ahogy egyre távolabb kerül a földtől, úgy kerül közelebb saját magához. Kb. ezek az Ad Astra vektorai, mert miközben Roy McBride (Brad Pitt) műszaki tiszt elindul, hogy megkeresse az űrben húsz éve eltűnt apját, valójában önmagát keresi, arra szeretne választ kapni, hogyan vált megközelíthetetlen, hűvös, csak a munkájának élő emberré.

PZL - 061.hu

Az apja is keresett valamit: ő azt hitte, hogy a földöntúli civilizációk felfedezésével adhat magyarázatot a nagy titokra, amit nem is határozott meg pontosan, csak valamit mondott a tudományról. Az Ad Astra ún. kereső film. Láttunk már sok ilyet… valaki valamelyik hozzátartozóját keresi, testvérét, anyját, szerelmét… Roy McBride az apját, Clifford McBride-ot (Tommy Lee Jones) keresi, és minden bizonnyal ő utazik a legtöbbet azért, hogy meg is találja. Átrepüli az egész galaxist és eljut a Naprendszer szélére, a Neptúnuszra, hogy találkozzon vele, és ha kell, akár meg is ölje, mert vannak bizonyos feltételezések, melyek szerint az apja egy elhagyott erőműben tengetve életét, szándékosan okoz anomáliákat az univerzumban. Azaz: akár le is számoljon az idoljával, aki miatt ő is űrhajós lett. A film tele van logikai bukfencekkel, de már azt sem értjük, hogy miért kell egy szupertitkos küldetésben a Holdra mennie Roynak ahhoz, hogy felmondjon egy üzenetet?

Miért nem rögzítik és játsszák be máshonnan? Miért válik megbízhatatlanná Roy, akinek ezért egy tó (!) alatt át kell úsznia, hogy felmásszon a kilövésre váró rakétára, és csodák csodája, Roy nem ég meg a már begyujtott rakéták alatt, sőt, sikeresen kinyitja az űrhajót a kilövés pillanatában…. Aztán amikor megvalósul a nagy találkozás, mindenki lakonikus (Te vagy az Roy, már vártalak…) Majd a húsz éve hajón élő apát pikk-pakk meggyőzi, hogy menjen vele. Ez nem sikerült az apa egykori legénységének, akik közül többet meg is ölt. Majd amikor már a hideg űrben lebegnek, mégis meggondolja magát az apuka. Miért? És akkor mi a fene értelme volt az egésznek? A nagy találkozásra van kifuttatva a film, ezért utazik sok millió kilométert a magára hagyott fiú, és ez a nagy tali a film legunalmasabb és egyben legérthetetlenebb jelenete.

Látunk két akciót (űrkalózos támadás a Holdon és a mutáns majmok örjöngése az elhagyott űrbázison), amiket viszont teljesen ledob magáról a film, csak azért tették bele azokat, hogy ne legyen olyan unalmas két órán keresztül Pitt belső monológjait hallgatni. Ezeket a lélektani állapotjelentéseket egy hangfile-ba rögzíti, de hát ezt érzékeltetni kéne a James Gray filmjének, nem pedig narrálni… Ja, és miért is kell Pittnek elmondani, hogy kiegyensúlyozott és hogy jól van… Mert annyira szenvtelen, hogy nem látszanak rajta az érzelmek, ami egy űrhajós szempontjából pozitív, és ki is emeli minden tesztje. De akkor miért Pitt játssza el ezt a szerepet, és miért nem mondjuk egy B-ligás kolléga? Pitt kb. annyit tesz bele, amennyit a késve megérkező színész egy darab első olvasópróbáján.

https://www.youtube.com/watch?v=klVmroyGCn8

Az Ad Astra afféle meditatív mozi, a csillagos ég a lélek metaforája is lehet, ugyanakkor a motívumai között könnyen beazonosítható az Apokalipszis most, az univerzumot is elpusztítani kész őrült apa és a titokzatos Kurtz ezredes között nincs sok különbség, ugyanakkor a néző csalódottan áll fel a székből, mert nincs titok, nincs semmi, nincsenek idegen civilizációk, nincs semmi különös Pritt és neje kapcsolatában sem. Nem tudunk meg semmit az apa és a fia viszonyról és a karrierista űrhajós férj és a magára hagyott feleség viszonyáról. Egy melodrámát látunk szkafanderben, néha olyan díszletek között, amilyeneket a népligeti planetárium folyosójának tárlóiban is megtalálunk. És a szkafander plexijén visszatükröződő felhőket, a Földet vagy éppen valami vörös dióda fényét is már ezerszer láttuk. Ezért a kalandért kár volt elutazni.