Pesti Srácok

Így festenek a magyar olimpikonok új formaruhái (KÉPGALÉRIÁVAL)

Így festenek a magyar olimpikonok új formaruhái (KÉPGALÉRIÁVAL)

A NUBU divatcég formaruháit viselik a magyar olimpikonok és paralimpikonok a jövő évi, tokiói játékokon.

061.hu/MTI

Az eredményhirdetéssel egybekötött sajtótájékoztatón Kulcsár Krisztán, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a formaruhák határozzák meg a sportolói küldöttség arculatát, és kiemelte, hogy a nyolc pályázó, illetve a közülük kiemelt három "döntős" márka rendkívül színvonalas kollekciót mutatott be. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke kifejtette, hogy a fogyatékkal élő sportolók miatt olyan szempontokat is figyelembe kellett venni, hogy például egy kerekesszékes versenyzőnél különösen kényelmesnek kell lennie a ruhaujjnak.

PestiSracok facebook image

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusán tartott eseményen a Nanushka, a Nubu és a Tomcsanyi ruhatervező cég kollekcióját mutatták be, a modellek között ott volt Karakas Hedvig világbajnoki bronzérmes cselgáncsozó és Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. A zsűriben a divatszakma képviselői mellett helyet kapott Verrasztó Evelyn Európa-bajnok úszó és Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó is.

A győztes Nubu képviselői beszédükben hangsúlyozták, a magyar identitás, a márka megjelenése és a rendező Japán iránti tisztelet volt a tervezőmunka során a három fő szempont. A kimonós jegyeket is felvonultató ruhadarabok a fenntarthatóság jegyében biopamutból és újrahasznosítható anyagokból készültek. A zsűri részéről Lakatos Márk stylist közölte, a formaruhákon keresztül egy egész ország beszélhet magáról szavak nélkül, s így tudathatják a magyarok a világgal, hogy mit üzennek a ruhák nyelvén.

Kiemelt fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.