Pesti Srácok

Négy bemutató az új évadban a Centrál Színházban

Négy bemutatót láthat a közönség az új évadban a Centrál Színházban, ahol október 3-án a Love letters című felolvasószínházi sorozat nyitja a 2019/2020-as évad premierjeinek sorát.

MTI

Az egész éven átívelő, rendhagyó felolvasóest-sorozat különlegessége, hogy minden előadást más páros ad elő. A színmű egy férfi és egy nő gyermekkortól a halálig tartó, viszontagságokkal teli kapcsolatát mutatja be a levelezésükön keresztül - áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, Magyarországon először a Centrál Színházban szólal meg a mű a szerző, A. R. Gurney eredeti szándékai szerint: a leveleket más-más színészpáros olvassa fel minden alkalommal, így mindegyik előadás egyszeri és megismételhetetlen lesz. Október 3-án Básti Juli és Stohl András nyitja a 14 részes sorozatot.

PestiSracok facebook image

Novemberben Ujj Mészáros Károly a Mi történt Vegasban című darabot állítja színpadra Balsai Móni, László Zsolt és Rada Bálint szereplésével. A mű története szerint a pályakezdő újságíró azt a feladatot kapja, hogy ellenőrizze egy világklasszis író dokumentarista esszéjében lévő adatokat. A magazin főszerkesztőnője végül nehéz döntés előtt áll, választania kell, hogy a művészetet vagy a szigorú tényeket helyezze előtérbe, mivel a cikkben egyre több tényről derül ki, hogy nem felel meg a valóságnak. A darabban a három szereplő gondolatébresztő és humoros összecsapását követheti nyomon a néző - áll az ismertetőben.

Decemberben Neil Simon átiratában és Burt Bacharach zenéjével a Legénylakás című vígjátékot tűzi műsorra a színház Puskás Tamás rendezésében, Tompos Kátya, Stohl András és Papp János főszereplésével. Az előadásban a társulat új tagja, Fehér Tibor is színpadra lép.

Márciusban Básti Julit és Borbély Alexandrát láthatja a közönség Tracy Letts amerikai író Mary Page Marlowe/ Egy élet című darabjában, Puskás Tamás rendezésében. Az Augusztus Oklahomában szerzőjének legújabb darabja egy asszony életét villantja fel 11 képben.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.