Pesti Srácok

Nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marinát és a Trezor című filmet is

Nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marina magyar színésznőt az Örök tél című film főszerepéért. Bergendy Péter Trezor című filmje a legjobb tévéfilm / minisorozat kategóriájában kapott jelölést - közölte a Szupermodern Filmstúdió.

MTI

A közlemény szerint a Nemzetközi Emmy-díj történetében ezek az első magyar jelölések. 2019-ben 11 kategóriában 21 országból 44 jelölt versenyez a rangos elismerésekért. Minden kategóriában négy versenyzőt jelöltek.

PestiSracok facebook image

A Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államok területén kívül vetített legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjakat először 1973-ben adta át a Nemzetközi Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája (IATAS). Az idei díjakat nagyszabású gála keretében november 25-én adják át New Yorkban.

A legjobb színésznő kategóriájában korábban olyan világhírű művészek nyertek, mint Helena Bonham Carter vagy Julie Walters. A legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriában a korábbi évek győztesei között volt a Black Mirror című brit sorozat vagy a svéd Millenium-trilógia is.

Az Örök tél és a Trezor forgatókönyvírója egyaránt Köbli Norbert. Mindkét filmet a Szupermodern Filmstúdió gyártotta, az Örök tél című filmet a Gulág Emlékbizottság, a Trezort a Magyar Média Mecenatúra Program támogatta.

"Óriási elismerés ez az alkotóknak, a magyar filmnek és a Mecenatúra Programnak egyaránt" - idézi a közlemény Kollarik Tamást, a Magyar Mecenatúra Program vezetőjét.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.