Pesti Srácok

A Cannes-i Filmfeszt győztes filmjével indul csütörtökön a Mozinet Filmnapok

Csütörtökön kezdődnek a 9. Mozinet Filmnapok; a vasárnapig tartó mustrán kilenc filmet láthat a közönség Budapesten és több vidéki városban. Az esemény nyitófilmje Pong Dzsunho dél-koreai rendező Élősködők (Parasite) című alkotása lesz, amely idén elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díját, de a filmnapokon lesz a Valan - Az angyalok völgye című magyar film közönségtalálkozóval összekötött premierje is.

MTI

A Puskin moziban találkozhat a közönség Vlad Ivanov román színésszel, A hegyek szigete című film főszereplőjével és Christophe Jankovic-kal, a Medvevilág Szicíliában című rajzfilm producerével is. A Medvevilág Szicíliában a 20. század egyik legjelentősebb szépirodalmi gyerekkönyve, amelyből Lorenzo Mattotti olasz rendező készített animációs filmet A vörös teknős francia producereivel és a Kecskeméti Animációs Stúdióval közösen. A rajzfilm Cannes-ban és Annecy-ban is bemutatkozott, és díjat nyert a KAFF-on.

PestiSracok facebook image

A Kontroll nélkül című filmhez kapcsolódóan gyűjtést szerveznek a Világszép Alapítvány javára. A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott német film a kilencéves Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre az ellátórendszer nincsen felkészülve. A Pedro Almodóvar produceri közreműködésével készült Az angyal című argentin krimit egy igaz történet inspirálta. A tizenhét éves Carlos angyali arca és göndör fürtjei mögött egy morális gátlások nélküli szörnyeteg rejtőzik, aki rettegésben tartotta az 1970-es évek Buenos Airesét.

Ugyancsak igaz történetet mesél el A láthatatlanok című francia alkotás, amelyben négy, mindenre elszánt szociális munkás nőknek fenntartott nappali melegedőt vezet. Amikor a bürokraták ellehetetlenítik őket, saját szakállukra tovább üzemeltetik a helyet. A román új hullám egyik megkerülhetetlen alakja, Corneliu Porumboiu rendezésében készült A hegyek szigete című film, amelyben a gyönyörű Gilda mindent bevetve megkörnyékezi a korrupt rendőrt, hogy segítsen férje, a kétes hírű üzletember megszöktetésében. Marco Bellocchio olasz rendező a közelmúlt történelmének sötét évtizedeit eleveníti fel Az első áruló című olasz maffiatörténetben, míg a Portré a lángoló fiatal lányról című francia filmben Héloise-ról (Adele Haenel) portrét rendel grófi családja, hogy a festmény segítségével házasítsák ki.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?