Pesti Srácok

Kaposváron koncertezik az Omega

Kaposváron lép fel az Omega október 25-én, a zenekar mintegy háromezer embert vár Tűzvihar című produkciójára a Kaposvár Arénába.

MTI

Kóbor János, az együttes frontembere hétfőn a somogyi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a bő kétórás kaposvári koncert lesz a főpróbája az együttes november 8-i budapesti fellépésének. Az Omega Tűzvihar című turnéjáról korábban azt közölte, hogy "főszereplője a rock, a harmóniák, a mindenki által ismert és kedvelt Omega.

PestiSracok facebook image

A koncertsorozaton a progresszívebb időszak dalai szólalnak meg modern, lüktető hangszereléssel. A műsoron szereplő legrégebbi szám ugyan több mint ötvenéves, de egy kicsit sem lóg ki a sorból, a mai fülnek is kellemes, egyszerű szavakkal mesél".

Kóbor János a sajtótájékoztatón kitért rá, hogy a zenekar a Tűzvihar után jövőre, az Omega színpadra lépésének 60. évfordulójára az Omega testamentum című koncertsorozattal jelentkezik, amelyet egy "nagyon komoly, progresszív, a mai kor rockízlésnek megfelelő", új anyagnak nevezett. Hozzátette: 2020-ban a koncertturnéval azonos című könyv jelenik meg az Omegáról.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arra emlékeztetett, hogy az 1962-ben alakult Omega a magyar könnyűzenei élet meghatározó zenekara. A hazai könnyűzenei együttesek közül az Omega adta ki az első önálló albumot, az első CD-t és DVD-t, emellett a zenekar nevéhez fűződik a legtöbb eladott lemez, az "első igazi színpadi show is lézerrel és füsttel".

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara. Az 1960-as évek második felében első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Világszerte több mint 50 millió albumot adott el, itthon eddig tizenhét stúdiólemez mellett több válogatást, koncertalbumot és DVD-t jelentetett jelent meg. A zenekarban 1971 óta játszik együtt négy jelenlegi tag, Kóbor János énekes, Molnár György gitáros, Benkő László billentyűs és Debreczeni Ferenc dobos, mellettük Szekeres Tamás gitáros és Szöllősi Kati basszusgitáros zenél hosszú évek óta az Omegában.

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.