Pesti Srácok

Nina Hagen életéről nyílik kiállítás Hannoverben

Nina Hagen énekes, színésznő pályafutását mutatja be egy kiállítás, amely relikviáiból nyílt csütörtökön a hannoveri Színházi Múzeumban.

MTI

A kiállítás anyaga, mintegy 460 tárgy Arne Buhrdorf gyűjteményéből származik, aki 11 évesen lett szerelmes a ma már 64 éves punkénekesnőbe. "Azért, ahogy énekelt. Még sohasem hallottam ilyet" - idézte fel az 52 éves rajongó. Buhrdorf azóta az excentrikus énekesnő és társadalmi problémákra érzékeny művész szinte minden lépését követte. A gyűjteménye több mint háromezer darabból áll: lemezekből, poszterekből, címlapokból, és az énekesnőhöz kötődő olyan rajongói tárgyakból, mint a sálak vagy egy Nina Hagen-kártyajáték. A január 12-ig látogatható kiállítást audio- és videofelvételek egészítik ki, amelyeken keresztül az érdeklődők megismerhetik a német sztár életét és pályafutását.

Nina Hagen Kelet-Berlinben született, színészi-, operaénekesi- és balett-tehetsége már gyermekkorában kiderült. 1976-ban 21 évesen Nyugat-Berlinen keresztül szökött Nyugatra, miután nevelőapját, Wolf Biermannt kiutasították Kelet-Németországból. Provokatív énekstílusa és öltözködése gyorsan kiemelte a többi előadó közül, amire a CBS kiadó is felfigyelt, közben Londonban megismerkedett a punk és a reggae műfajával. Nyugat-Berlinben alapított együttesével 1978-ban jelent meg ma már legendás első albuma. Hamarosan "a punk királynőjeként" kezdték emlegetni. NunSexMonkRock (1982) című lemezét Los Angelesben készítette el, a három évvel később született talán legsikeresebb, In Ekstase című albuma.

PestiSracok facebook image

https://www.youtube.com/watch?v=1SHgAuv_LXA

Az énekesnő igazi generációs bálvány volt, a 70-es évek közepétől két tucatnyi filmben szerepelt. Édesanyja, Eva-Maria Hagen ismert színésznő volt az NDK-ban. A Színházi Múzeum igazgatója, Carsten Niemann elmondta, hogy a Nina Hagen-kiállítás szándékosan nem foglalkozik az énekesnő személyes életével, családjával, hanem kizárólag a pályafutására koncentrál. Buhrdorf elmondta, hogy különösen lenyűgözte az érzékeny művész társadalmi elkötelezettsége: már akkor vegetáriánus volt, és védte az állatokat, amikor ez még nem volt "divat", emellett küzd az atomenergia felhasználása ellen és támogatja a mentális betegségben szenvedőket.

Vezető kép: spirit fm

https://nullahategy.hu/a-jo-nemet-nina-hagen-band-elso-ket-lemezenek-double-classic-vinyl-kiadasarol/

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?