Pesti Srácok

Sylvia Plachy fekete-fehér képeiből nyílik kiállítás a Műcsarnokban

Sylvia Plachy magyar származású amerikai fotográfus képeiből Dalok fekete-fehérben címmel nyílik kiállítás a Műcsarnokban Budapesten.

MTI

"A szívemhez közel álló képeket válogattam össze ehhez a kiállításhoz" - mondta el Sylvia Plachy a kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán. Hozzátette: az első gondolata az volt, hogy csak boldogságot sugárzó fényképeket fog kiállítani, de végül úgy döntött, nem tudja kihagyni "az élet másik oldalát" sem.

PestiSracok facebook image

Sylvia Plachy Budapesten született a második világháború alatt. Tizenhárom évesen, az 1956-os forradalom után szüleivel, lovaskocsiban rejtőzve szökött nyugatra. Két évvel a menekülés után a családjával New Jersey-ben, majd New York Queens negyedében telepedett le. Egy fotós kurzus hatására ott ismerkedett meg André Kertésszel, akivel egészen annak haláláig barátságban maradt.

1974-től Sylvia Plachy 30 éven keresztül dolgozott fotográfusként a neves New York-i Village Voice hetilapnak. Saját, a címlapon is megjelenő rovatában nyolc évig egy-egy képben mesélt az amerikai metropoliszról. Ezekből a képekből összeválogatott albuma egy Tom Waits lemezzel jelent meg 1990-ben, és elnyerte az Infinity-díjat. 2004-ben elnyerte a Golden Light-díjat az Önarckép hazatérő tehenekkel című albumáért.

"Ez a kiállítás semmi másról nem szól, mint olyan pillanatokról, amelyeket meg kellett őriznem. Vagy mert csodálatosan szépek, vagy mert meghatóak voltak" - fogalmazott a művész, aki kitért arra is: annyira hajlamos "beleesni" a pillanatba, hogy a legtöbbször nem is emlékszik, hol és mikor készültek a felvételei.

A kiállított csaknem 50 felvételen feltűnik többek között Andrej Tarkovszkij, Michelangelo Antonioni, Pedro Almodóvar, Giancarlo Giannini, Margaret Atwood kanadai írónő és Khatia Buniatishvili grúz-francia zongorista is. Az egyik New York-i felvételen a fotográfus fia, Adrien Brody Oscar-díjas színész látható tinédzserként.

Sylvia Plachy fotói rendszeresen jelennek meg a The New Yorker, a New York Times, a Vogue, a Newsweek és más magazinok hasábjain. Munkái számos rangos kiállítóhelyen voltak már láthatóak New Yorktól Tokióig. Magyarországon eddig három kiállítása volt.

A Dalok fekete-fehérben című tárlat október 4. és november 24. között látogatható a Műcsarnok Kamaratermében. Sylvia Plachy október 4-én, pénteken kora este tárlatvezetést tart a kiállításban.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.