Pesti Srácok

A semmi ágán – A Korn The Nothing című lemezéről

Egy különös drótemberke lóg alá a Korn The Nothing című új lemezének borítóján, ami sajátos voodoo baba is lehetne, amivel a gyerekkori traumákat lehet kiűzni. De ha nem több a borító, mint valami metál makramé, az sem baj, a lemez végül is korrekt. Ahogy az is, hogy 2020 június 9-én fellépnek az Arénában.

PZL - 061.hu

A korrekt valójában ezt jelenti: ha nem is lesz az év metál albuma, nem okoz csalódást a rajongóknak, amiért olyan dalok jelentik a fedezetet, mint a Cold, ami egy klasszikus Korn felvétel, melodikus refrénnel, szaggatott ritmikával, és olyan gitárhanggal, ami inkább effekt szerepén tölti be mintsem az ízes játékot. A lemezen nem sok riffelést hallunk, viszont annál több unásig ismert csattogós basszust, amin talán lehetett volna valamit polírozni. A lemezre azért áll a korrekt jelző, mert a fiúk megoldották a feladatot, azaz megvan a jellegzetes Korn-élmény, és bár kiszámíthatóak a témák, a kiállások, és behatárolt az effektek tartománya is, viszont a dobjáték ezúttal is szédületesen izgalmas. A Cold mellett talán az Idiosyncracy az album kulcsdala, akkor is, ha minden kiszámított a dalban, illetve elsőosztályú felvétel még a H@rd3r. Ugyanakkor The Nothingban nincs semmi meglepetés, ugyanaz az áramvonalas nu-metál, ugyanazok a védjegyértékű megoldások, amiket az elmúlt két évtizedben megismertünk.



Jó a lemez húzása, kimondottan kellemes kocsiban hallgatni, de már a nappaliban található hifi rendszerbe nem tennénk be, mert zeneileg nem nyújtja azt, amit mondjuk a Led Zeppelin II-es lemez élményt egy csöves erősítőn. Vannak váratlan megoldások, de ezek is csak bátortalanul, jelzés értékkel tűnnek fel. Talán ha az effektek, és vinnyogtatás helyett markánsabb lett volna a gitársound, akkor beljebb lettünk volna, mert hát gitárral is össze lehet hozni azt a bizonyos vastag hangzást, amitől olyan érzésünk lesz, mintha egy malterkeverőbe dugtuk volna a fejünket. Persze, igazságtalanok is vagyunk, mert a Korntól valahogy mindig is azt várjuk, hogy új impulzusokat adjon a műfajnak, ahogy tették ezt a kilencvenes évek második felében. A szobruk már megvan, az kb. olyasmi lesz mint Johnatan Davis mikrofonállványa. Most már itt az ideje, hogy a sok görcsös és fájdalmas vallomás után ők is élvezzék a rock and rollt.

PestiSracok facebook image

https://www.youtube.com/watch?v=yBQNIP4zFP4

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.