A semmi ágán – A Korn The Nothing című lemezéről

Egy különös drótemberke lóg alá a Korn The Nothing című új lemezének borítóján, ami sajátos voodoo baba is lehetne, amivel a gyerekkori traumákat lehet kiűzni. De ha nem több a borító, mint valami metál makramé, az sem baj, a lemez végül is korrekt. Ahogy az is, hogy 2020 június 9-én fellépnek az Arénában.

PZL - 061.hu

A korrekt valójában ezt jelenti: ha nem is lesz az év metál albuma, nem okoz csalódást a rajongóknak, amiért olyan dalok jelentik a fedezetet, mint a Cold, ami egy klasszikus Korn felvétel, melodikus refrénnel, szaggatott ritmikával, és olyan gitárhanggal, ami inkább effekt szerepén tölti be mintsem az ízes játékot. A lemezen nem sok riffelést hallunk, viszont annál több unásig ismert csattogós basszust, amin talán lehetett volna valamit polírozni. A lemezre azért áll a korrekt jelző, mert a fiúk megoldották a feladatot, azaz megvan a jellegzetes Korn-élmény, és bár kiszámíthatóak a témák, a kiállások, és behatárolt az effektek tartománya is, viszont a dobjáték ezúttal is szédületesen izgalmas. A Cold mellett talán az Idiosyncracy az album kulcsdala, akkor is, ha minden kiszámított a dalban, illetve elsőosztályú felvétel még a H@rd3r. Ugyanakkor The Nothingban nincs semmi meglepetés, ugyanaz az áramvonalas nu-metál, ugyanazok a védjegyértékű megoldások, amiket az elmúlt két évtizedben megismertünk.

Jó a lemez húzása, kimondottan kellemes kocsiban hallgatni, de már a nappaliban található hifi rendszerbe nem tennénk be, mert zeneileg nem nyújtja azt, amit mondjuk a Led Zeppelin II-es lemez élményt egy csöves erősítőn. Vannak váratlan megoldások, de ezek is csak bátortalanul, jelzés értékkel tűnnek fel. Talán ha az effektek, és vinnyogtatás helyett markánsabb lett volna a gitársound, akkor beljebb lettünk volna, mert hát gitárral is össze lehet hozni azt a bizonyos vastag hangzást, amitől olyan érzésünk lesz, mintha egy malterkeverőbe dugtuk volna a fejünket. Persze, igazságtalanok is vagyunk, mert a Korntól valahogy mindig is azt várjuk, hogy új impulzusokat adjon a műfajnak, ahogy tették ezt a kilencvenes évek második felében. A szobruk már megvan, az kb. olyasmi lesz mint Johnatan Davis mikrofonállványa. Most már itt az ideje, hogy a sok görcsös és fájdalmas vallomás után ők is élvezzék a rock and rollt.

https://www.youtube.com/watch?v=yBQNIP4zFP4