Pesti Srácok

Fele-fele arányban írta a VIII. Henriket Shakespeare és John Fletcher

Egyenlő arányban működött közre a VIII. Henrik című királydráma megírásában William Shakespeare és John Fletcher - állapította meg egy cseh kutató, aki gépi tanulásra épülő technológiát alkalmazva tanulmányozta a művet.

MTI

Shakespeare az 1500-as évek végétől az 1600-as évek elejéig élt és alkotott, olyan műveket hagyva maga után, mint a Hamlet, a Macbeth, valamint a Rómeó és Júlia. Az ő nevéhez fűződik a VIII. Henrik is, noha a történészek többsége egyetért abban, hogy ennek megírásában segítettek neki. Sokak szerint a közreműködő John Fletcher, a Jakab-kori színház népszerű írója volt. A prágai Cseh Tudományos Akadémia kutatójában, Petr Plechácban felmerült a gondolat, hogy vajon gépi tanulási technológia segítségével meg lehet-e állapítani, hogy a színdarab mely részeit írta Shakespeare és melyeket Fletcher - olvasható a techxplore.com. technológiai hírportálon.

A kutató egy gépi tanulási algoritmust fejlesztett ki, amely elemzi egy adott író stílusát, azonosítva benne bizonyos jellegzetességeket. Az algoritmust Shakespeare és Fletcher saját művein "edzette", majd lefutatta a VIII. Henriken is. Az eredmények azt mutatják, hogy a két férfi egyenlő arányban vett részt a darab megírásában és az algoritmusnak köszönhetően Plechác azt is pontosan látta, hogy ki írta az egyes részeket. Az arXiv szerverre, a tudományos munkák online adattárába feltöltött tanulmányában a kutató kifejti, hogy a két író általában jelenetenként váltotta egymást, de előfordult, hogy egyikük elkezdte, a másik pedig befejezte a színt. Plechác egy harmadik korabeli színdarabíró, Philip Massinger esetleges közreműködését is vizsgálta, de az ő kéznyomát nem találta az algoritmus a VIII. Henrikben.

PestiSracok facebook image

Kép: bostonreview

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.