Pesti Srácok

A denevérrel búcsúztatja az óévet az Erkel

Ifjabb Johann Strauss A denevér című nagyoperettjével búcsúztatja az óévet az Erkel Színház, a szilveszterkor kétszer, valamint a január 2-án, 3-án, 4-én és 5-én látható előadások karmestere Dénes István.

MTI

A szilveszter esti előadás végét hagyományosan éjfélre időzíti az Opera, ami után a kijáratnál pezsgő, a színház felett pedig rövid tűzijáték is várja a közönséget. Szinetár Miklós klasszikus díszletei között, Csikós Attila és Vágó Nelly díszleteiben és jelmezeiben a mulatságos történet főbb szerepeit Rezsnyák Róbert és Szappanos Tibor, Kolonits Klára és Horti Lilla, valamint Miklósa Erika és Kiss Diána énekli - közölte a dalszínház hétfőn az MTI-vel.

PestiSracok facebook image

Az első napját az Opera immár hagyományosan Beethoven IX. szimfóniájával és az intézmény felkérésére született új művek bemutatásával ünnepli. Haydn A teremtés című oratóriumának részletére Rujsz Edit készített koreográfiát, amelyet a Magyar Nemzeti Balett művészei mutatnak be felvételről. Orbán János Dénes Csak vers, szabadság, szerelem című költeményét Csémy Balázs színművész adja elő, valamint leleplezik Verebes György festőművész Újjászületés című alkotását. Az Opera Zenekar Kovács Zoltán zeneszerző, az Opera I. fagottművészének Három a tánc... - In memoriam Erkel Ferenc című nyitányát adja elő.

Az esten újévi köszöntőt mond Nagypál Szabolcs teológus, a IX. szimfóniában szólót énekel Kolonits Klára, Megyesi Schwartz Lúcia, Horváth István és Kováts Kolos, az Opera Zenekart és az Énekkart Vashegyi György vezényli.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.