Pesti Srácok

Mesterséges intelligencia fejezi be Beethoven 10. szimfóniáját

Csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven feljegyzései között a tervezett 10. szimfóniájáról, amelynek komponálását meghiúsította a német zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála, most zenetörténészek és számítógépes szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy befejezzék a zeneművet mesterséges intelligencia segítségével Beethoven születésének 250. évfordulójára, amelyet 2020-ban ünnepel a világ.

MTI

"Lenyűgöző a haladás, még akkor is, ha a számítógépnek még igen sokat kell tanulnia" - idézte Christine Siegertet, a bonni Beethoven-ház archívumának vezetőjét a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportál. Siegert meggyőződésének adott hangot, hogy Beethoven áldását adná rá, mivel ő is kora újítójának számított. Hangsúlyozta, hogy a zenemű nem fogja veszélyeztetni Beethoven örökségét, nem fognak úgy tekinteni rá, mint életműve részére.

PestiSracok facebook image

A projektben gépi tanulási technológiát használnak, a számítógépbe betáplálták Beethoven valamennyi művét, és az most próbálja megkomponálni a szimfónia lehetséges folytatását a zeneszerző stílusában. Barry Cooper brit zeneszerző és zenetörténész, aki maga is megpróbálta befejezni a 10. szimfónia első tételét 1988-ban, kételyeit hangoztatta. "Meghallgattam egy rövid elkészült részletet. Távolról sem hangzott úgy, mint Beethoven szándékának meggyőző rekonstruálása. De van még lehetőség a javulásra a további munka során" - mondta a Manchesteri Egyetem professzora. A megszületett végső nagyzenekari változatot április 28-án fogják bemutatni Bonnban, a zeneszerző szülővárosa az évfordulós ünnepségek középpontjában áll. Az évfordulós ünnepségek már hétfő este, a 249. évfordulón megkezdődnek, december 16-át tartják a német zeneszerző születésnapjának.

Az emlékév alkalmából Monika Grütters német kulturális miniszter megnyitotta hétfőn Bonnban a zeneszerző szülőházát annak átfogó renoválása és kibővítése után. A ház a világ legnagyobb Beethoven-gyűjteményével rendelkezik. Bemutatják itt a zeneszerző hangszereit, leveleit, jegyzeteit, képeit és élete egyéb tárgyait. Évente több mint 100 ezer látogatójával a Beethoven-ház a világ egyik leglátogatottabb olyan múzeuma, mely zeneszerzőhöz köthető. A múzeum felújítása után nemcsak puszta emlékhely: informatív, többnyelvű, multimédiás bemutatóhely. Az egyik teremben például Beethoven-korabeli hangszerekkel koncertet is rögtönözhetnek a látogatók. A múzeum egy részét már szeptember közepén megnyitották a látogatók elől, akik elárasztották az intézményt - mondta el Michael Kranz, a Beethoven-ház Egyesület vezetője. A 130 éve alakult egyesület vásárolta meg a szülőházat, óvta meg a széteséstől és rendezte be emlékhelynek.

A hétfőn kezdődő és 2020 decemberében záródó emlékév során Németország-szerte ezernyi koncertet, operaelőadást, kiállítást és konferenciát rendeznek.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.