Pesti Srácok

Emlékérméket adtak ki a Queen tiszteletére Nagy-Britanniában

A Queen együttes tiszteletére emlékérméket bocsátott ki a Királyi Pénzverde. Közleményük szerint a Queen az első brit rockegyüttes, amely egyazon érmén szerepel II. Erzsébet királynővel.

MTI

A pénzverde a Zenei legendák című új sorozata keretében örökítette meg pénzérméken a Queent. Az érmeket, melyek egyikén a zenekar négy tagjának hangszerei is megjelennek, hétfőn bocsátották ki - számolt be róla a brit itv.com hírportál. "Íme az első érme, amelyen a Queen és a királynő (Queen) látható" - fogalmazott Brian May, az együttes tagja, arra utalva, hogy az egyik érme egyik oldalán II. Erzsébet, a másikon pedig az együttes képe látható. Hozzátette, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy így ünneplik a zenéjüket.

PestiSracok facebook image

Chris Facey, a Királyi Pénzverde érmetervezője elmondta, hogy az érméken feltűnő hangjegyek a Queen 1975-ben megjelent Bohém rapszódia című dallamát idézik. Az emlékérmét arany, ezüst és egy olcsóbb változatban is meg lehet vásárolni a pénzverdétől. A korlátozott példányszámban kiadott érmék ötfontos, olcsóbb címlete 13 fontért (5100 forintért) szerezhető be, a drágább, aranyozott százfontos érme 2020 fontért (800 ezer forintért) kapható.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.