Pesti Srácok

Melis László előtt tiszteleg a Modern Art Oschestra

Melis László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző emléke előtt tiszteleg a Modern Art Orchestra január 18-án az Átlátszó Hang Fesztivál keretében a Budapest Music Centerben.

061.hu

Melis László zeneszerző különleges aktivitással volt jelen a magyar zenei élet széles repertoárján. Zenéit fantasztikus sokoldalúsággal fogalmazta meg legyen szó filmzenéről, színházról, kortárs klasszikus-, vagy épp jazz színpadra szánt kompozíciókról. Halála óriási űrt hagy maga után a kreatív, nyitott szellemiségű alkotók között.

PestiSracok facebook image

A Modern Art Orchestrának, és az együttes vezetőjének Fekete-Kovács Kornélnak dedikálta azt a három tételes darabját, amelyet a hrabal-i főhős, a Sörgyári capricció Pepin bácsija ihletett. Bár az első tétel több alkalommal is elhangzott már az együttes előadásában, szerző két évvel ezelőtti hirtelen tragikus halála miatt sajnos a darab teljes egészében nem készült el. A Peppin bácsi meséi a nagy honvédő háborúból címet viselő alkotás első tétele a szerző által megfogalmazott módon kerül majd előadásra. A második tételt Fekete-Kovács Kornél, Melis László jegyzetei alapján tárja elénk, míg a harmadik, egyben záró felvonást a Modern Art Orchestra kreatív muzsikusai fogalmazzák újra, egy improvizált befejezésként.

Az est folyamán elhangzik majd két alkotás, a 180-as csoportnak írt darabok közül: az Etüd három tükörre című darabot a kiváló szerző Ávéd János, míg a Szertartás elnevezésű kompozíciót Subicz Gábor hangszerelésében adja elő a zenekar. A koncert programjában helyet kaptak Melis László filmzeneszerzői munkái is. Kamondi Zoltán: Halálutak és angyalok című filmjének zenéjéhez íródott dalokból áll össze az a szvit, amelyben egymáshoz fűzve szólalnak majd meg ezek az emblematikus alkotások. A szvit hangszerelője Bacsa Zoltán. A Halálutak és angyalok című filmet teljes egészében levetítik közvetlenül a koncert után a Budapest Music Centerben.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.