Pesti Srácok

A magyar őstörténet kaukázusi forrásaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

A magyar őstörténet kaukázusi forrásaiból nyílt időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban hétfőn. Kásler Miklós a megnyitón kiemelte, hogy a magyarság identitásának mindig szerves része volt a keleti származás tudata. A magyar eredettudat nyelvi alapon való meghatározását a miniszter olyan a tudománypolitikai döntésnek nevezte, amely "mindenki érzése szerint legalább százötven éve bicegett". A legújabb tudományágak képviselői ezt a kérdést is helyrerakják - fűzte hozzá.

MTI

"A magyar hagyomány legendái, krónikái teljesen egyértelműen tudatják az utókorral, hogy a szittya-hun-magyar rokonság folytonos" - hangoztatta Kásler Miklós. Szerinte ezt a Habsburg tudománypolitika, illetve a bolsevizmus időszaka alatt - a keleti kutatásterület magyar kutatók előli elzártsága miatt - nem lehetett korábban bizonyítani.

PestiSracok facebook image

Az elmúlt harminc évben most kínálkozik először lehetőség arra, hogy az első magyar keletkutató régészek munkáját folytatni lehessen - hangsúlyozta Pósta Béla, a kolozsvári régészeti iskola megalapítója és M. Lezsák Gabriella, a tárlat kurátorának munkáját is méltatva a miniszter. Kásler Miklós úgy fogalmazott, hogy az M. Lezsák Gabriella vezetésével kiásott leletek "nagyon sok szempontból hasonlítanak a honfoglalás kori magyarság emlékeire és sok szempontból megegyeznek azokkal". Álláspontja szerint a kiállítás olyan új korszakot nyit meg, amikor "a tudományok szabadon szárnyalhatnak, és nem nullázzák le egymás eredményeit, hanem összefogásukkal egzakt alapon magasabb minőség jöhet létre". Varga Benedek, az MNM főigazgatója közölte: a magyarság történetének sajátossága, hogy a nemzet etnogenezise egy vándorláshoz kapcsolódik, amelynek határai átnyúlnak Európán, ezért "messze keleten is keresünk kell gyökereiket". Az eseményen kiosztott tájékoztató szerint a Magyarországon első alkalommal bemutatott leletek az M. Lezsák Gabriella által 2016-tól éves rendszerességgel szervezett régészeti kutatóutak során dokumentált, "honfoglaló magyar jellegű" tárgyakból kerültek ki.

A tárlat bemutatja a kaukázusi magyar régészeti kutatóutakat, felidézi a 2019 októberében végzett első magyar-orosz régészeti feltárás néhány fontosabb mozzanatát, és beszámol a néprajz és a genetika legújabb eredményeiről. A kiállításon látható jurtainstalláció honfoglalás kori viseletekkel, használati tárgyakkal és az Észak-Kaukázusban gyűjtött népzenével érzékelteti a 9-10. századi magyarság mindennapjait.

A tárlat régészeti tárgyait és dokumentumait a moszkvai Mardzsani Alapítvány, a Krasznodari Állami Történeti és Régészeti Múzeum, az Anapai Régészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár és az Országgyűlési Könyvtár kölcsönözték. A kiállítás február 17. - április 26. között látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky-termében.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.