Pesti Srácok

Áprilisban indul a Versmaraton

Élő felolvasásokkal, beszélgetésekkel, a Költők Futásával és irodalmi hajóúttal is várja az érdeklődőket az idén immár tizedszer megrendezendő Versmaraton, melynek központi rendezvényét április 8-án tartják a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

MTI

Április 8-án, a magyar költészet napjához kapcsolódva ezúttal is kortárs költők olvassák fel Az év versei 2020 antológiában megjelent verseiket 12 órán keresztül, a szünetekben pedig irodalmi beszélgetésekre kerül sor a PIM otthonául szolgáló Károlyi-palotában - mondta el az eseménysorozat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a szervező Magyar Napló Kiadó vezetője. Zsiga Kristóf beszámolója szerint a Versmaraton központi rendezvényén rendszerint 60-70 költő vesz részt, így a fesztivál eddigi története során már 500-nál is több szerző olvasott fel legalább 1500 verset.

PestiSracok facebook image

A Kossuth Rádió "szinte kiköltözik" a Versmaratonra, ahonnan a nap folyamán rendszeresen élőben is bejelentkeznek - tette hozzá Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója. A rádió honlapján egész nap élőben is követhető a Versmaraton, de rövid összefoglaló videók is felkerülnek és az M5 kulturális csatorna is beszámol majd az irodalmi fesztiválról. Rögzítenek és a közmédia archívumában megőriznek minden felolvasást, ezzel a Versmaratononkról már irodalomtörténeti jelentőségű hanganyag gyűlt össze.

Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a Versmaraton fontos közösségi élmény a szerzőknek, az olvasók pedig ilyenkor élőben is találkozhatnak a költőkkel, és a PIM ingyenes tárlatvezetésén is részt vehetnek. Fontos a diákok bevonása is - jegyezte meg: a Szaval a suli pályázatra iskolák, osztályok, diákcsoportok jelentkezhetnek egy kortárs vers közös elszavalásával, a legjobb csapat pedig a Versmaratonon is felléphet.

Zsille Gábor, Az év versei 2020 kötet szerkesztője emlékeztetett arra, hogy a Versmaraton egész napos felolvasása hagyományosan a versantológia legfrissebb kiadásán alapul. Az év versei 2002 óta jelenik meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában; a válogatás alapját mindig az előző évben folyóiratban megjelent versek adják. Az antológiába évente mintegy száz költő munkái kerülnek be, a legfrissebb kötetben azonban némileg kevesebb, 90 költő versei lesznek olvashatók, ezzel ugyanakkor nagyobb lélegzetű alkotások is szerepelhetnek - közölte. Szentmártoni János, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának vezetője hozzátette:

Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője elmondta, hogy az immár hagyománynak számító Költők Futását idén április 4-én rendezik meg. Az irodalmi sporteseményen részt vevő költők együttesen futják le a maratoni távot a Ferenc téren, József Attila szülőházától nem messze. A Versmaratonhoz kapcsolódik a HangHordozók - Énekmondók versenye is, amelynek indulói Az év versei 2019 antológiából zenésíthetnek meg költeményeket.

Képforrás: Cultura.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.