Pesti Srácok

"Boldog lennék, ha valamilyen nemzetközi produkcióban is részt vehetnék" - Interjú Szőke Abigéllel, az Akik maradtak főszereplőjével

"Boldog lennék, ha valamilyen nemzetközi produkcióban is részt vehetnék" - Interjú Szőke Abigéllel, az Akik maradtak főszereplőjével

Egy hete érkezett a hír, hogy a Variety magazin beválasztotta Szőke Abigélt a tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató idei listájára. A fiatal színésznőre a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listájára is felkerült Akik maradtakban nyújtott alakítása miatt figyelt fel a szakma. A magazin már a tavaly megjelent kritikájában is ódákat zengett Abigélről: azt írták, a 21 éves színésznő erőteljes alakítást nyújt a filmben, sőt, "elcsavarja a nézők fejét". Szőke Abigéllel többek között arról beszélgettünk, hogyan készül a Berlinale fogadására, ahol a filmvilág fejesei előtt mutatkozhat majd be.

MÉNES MÁRTA - 061.hu

Két hét múlva a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a szakma és a sajtó előtt lesz alkalmad bemutatkozni. Hogyan készülsz erre az eseményre?
Németországban születtem, így szerencsére van egy alapom, így ha gyakorlom a nyelvet, tudok kommunikálni. Az utóbbi időben az angolt is volt szerencsém sokat gyakorolni a filmmel kapcsolatos utazások során, és abszolút motivált vagyok a nyelvvel kapcsolatban. Úgy érzem, folyamatosan fejlődök, ahogy gyakorlom. Nagyon jó érzés, amikor egy másik nemzetiségű emberrel meg tudjuk érteni egymást. A nyelvi nehézségeken a kíváncsiság lendít tovább, a másik megismerésének vágya.

PestiSracok facebook image

Lesz, aki ott fogja a kezed?
Igen, Muhi Zsófi castingdirektor, aki egyben a tanárom, ott lesz velem, ő egy nagyon inspiráló személy. Szerencsés, ha ilyen eseményekre elkísér valaki, így jobban tudok koncentrálni az adott pillanat megélésére, és nem aggódok, hogy elveszek, mert a mosdó helyett például máshova tévedek.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Három éve Tenki Réka is felkerült erre a listára, a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakítása miatt figyeltek fel rá. Ő azt mondta, a berlini bemutatkozás nem hozta meg az áttörést, nem keresték többen telefonon, nem árasztották el a nemzetközi filmes felkérések. Felkészültél erre a forgatókönyvre is?
Nem vagyok benne biztos, hogy azoktól az emberektől függ, hogy lesz-e munkám, akikkel kint találkozom majd. Ugyanakkor a film kapcsán nagyon megindultak a dolgok körülöttem. A már említett 10 Europeans to Watch 2020-as lista mellett megkaptam a Filmkritikusok díját a legjobb női főszereplő kategóriában, úgyhogy zajlanak az események... Kapkodom a fejem, próbálom felfogni, megélni a dolgokat, amelyek iszonyú tempóban történnek. Szerintem jó lesz, ha majd Berlin után kicsit meg tudok nyugodni. Talán a nyáron. Munkák mindig vannak.

Például milyen munkák?
A Pesti Magyar Színházban akadémistaként főleg statisztálok, illetve van egy megnevesített szerepem is, Lator Margit a Pacsirtában. Kaptam pár szerepet színházban, filmben, de különböző okok miatt aztán mégse lett velem jövőjük, amit sajnálok, mert megszerettem a produkciókat. Így viszont jobban tudok koncentrálni az akadémián próbát darabokra: Lovas Rozival A kopasz énekesnőn, Pál Andrással a Csokifalók című cseh drámán dolgozunk, illetve Muhi Zsófival állandó kurzusunk van, ahol rengeteget fejlődünk.

A filmes vagy a színházi munkák állnak közelebb hozzád?
Magyarországon nincs külön filmes képzés, ha valaki színészetet akar tanulni, akkor színházi képzésre vannak lehetőségei. Ez vonatkozik a pályára is: színészként az az alap, hogy színházban játszunk, és ha szerencsénk van forgatunk. Sajnos csak filmezésből nem lehet megélni.

Ha lenne ilyen képzés, arra jelentkeznél?
Igen, nagyon vonz a film világa. A forgatás, az előkészületek, hogy olyan helyekre juthatok el, ahová egyébként nem tudnék: például tetőkre, vagy védett területekre. Ugyanakkor imádok bemenni a színházba, szeretem a hangulatát, vagy a színpadon játszani, komédiázni. A tanáraimmal is rettentően élvezem a munkát, azt érzem, hogy tudunk minőséget létrehozni, élvezzük a munka, azaz próba részét is, és a szűkebb körű előadásokat is.

Másfél éved van még a Pesti Magyar Színiakadémián. Ha végeztél, megpróbálod újra a Színművészetit?
Igen, idén is megpróbálom. Jó olyan helyzetekbe kerülni, amik kihoznak a komfortzónámból. Most tanult motiváló mondatom, ha félsz, már ott is vagy. Ez abszolút előre mozdít.

Korábban Novák Eszter zenés színész osztályába szerettél volna bekerülni a Színművészeti Egyetemen. Úgy fogalmaztál valahol, hogy te jobban akartad őt, mint ő téged. Szerinted miért?
Első évben egyáltalán nem tudtam, hogy kell felkészülni egy ilyen felvételire. Fogalmam sem volt, mi ez az egész. Másodszor úgy mentem oda, hogy az volt a célom, hogy magamat, a jellememet tudjam megmutatni az izgulás ellenére. Nagy feladat lenne kitalálni, hogy a tanár mit szeretne, így a legbiztosabb az, ha én magamat őszintén prezentálom, és ha szeretne velem dolgozni, érdeklődünk egymás iránt, akkor menni fog tovább a dolog. Azzal kapcsolatban, hogy önazonos legyek, sikerélménnyel jöttem ki, a többi nem rám vonatkozik.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az Akik maradtak F. Várkonyi ZsuzsaFérfiidők lányregénye című könyve alapján készült. Már a könyv olvasásakor találtál fogódzót Klára karakterét illetően? Volt egy előképed, hogy mi az, ami számodra megfogható a karakterben?
Ez egy felnövéstörténet, amelynek a korszakait, stációit nagyon erősen meg kellett találni és jeleníteni. Nagy hangsúlyt fektettünk Barnával (Tóth Barnabás, az Akik maradtak rendezője – a szerk.) arra, hogy ezek a korszakok láthatóak, érzékelhetőek legyenek. Körülbelül egy hónapot próbáltunk, hogy hiteles legyen a film elején a durcás kamaszlány, és a fiatal nő is, akivé érik, illetve az Aldóval való kapcsolatuk. Fontos, hogy legyen bizalom a színész és a rendező között, és én teljes mértékben rá mertem magam bízni Barnára, ő pedig nagyon jó színész vezető. Pontos, érzékeny, nem alkuszik meg, és nyitott mindenre. Nagy szerencsém volt vele. Ő is játszik mint színész a Momentán társulatban, valószínűleg ez a több perspektíva is segíti őt rendezői tevékenységében, hogy a színészeit érzékenyen tudja instruálni, így egy közös munka jön létre.

Eldőlt, színésznő leszel? A pszichológia felé is kacsintgattál.
Abban biztos vagyok, hogy most erre szeretnék koncentrálni. Nagyon boldog lennék, ha valamilyen nemzetközi produkcióban is részt vehetnék.

Fotók: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.