Égben lebegők csarnoka - A Petőfi Csarnok – Ifjúsági kultúra és szabadidő-politika című könyvről

A múlt év végén jelent meg A Petőfi Csarnok – Ifjúsági kultúra és szabadidő-politika című kötet, ami bizonyos szempontból a Volt egyszer egy Ifipark című 2016-os keltezésű könyv ikerdarabja. Az Ifjúsági Parkról szóló kötet eredetileg a Várkert Bazárban látható kiállítás kísérő kiadványa volt, ami nem jelent meg kereskedelmi forgalomban, viszonyt később a Rózsavölgyinél landolt a kézirat, és immár vonalkóddal, hasonló műszaki paraméterekkel végül eljuthatott a nagyközönséghez is.

PZL- 061.hu

A Petőfi Csarnokról szóló munka is a Rózsavölgyi gondozásában került forgalomba, hasonló, négyzetes formátumban, így adott a két kiadvány összehasonlítása. A legfontosabb különbség talán az, hogy míg a ifparkos kötet afféle emlékkönyv, sok-sok anekdotával, kis színessel, addig A Petőfi Csarnok inkább szakmai kiadvány, annak ellenére, hogy bőséges képanyaggal idézik meg a nagy időket. Ugyanakkor a képek alapvetően plakátok, a kötetből hiányoznak a koncertfotók, a szocioképek pedig alapvetően a Fortepanon fellelhető Urbán Tamás féle fotográfiák. Örvendetes viszont a korfestő plakátok, programfüzet-oldalak közreadása. Itt jegyezzük meg, hogy milyen jó lett volna, ha kapunk egy listát mondjuk az 1985 áprilisától a Pecsa zárásáig legalább a nagyobb koncertekről, eseményekről. Igaz, hogy legalább 15.000 rendezvény volt a csarnokban, illetve a szabadtéren, de bizonyára sokan örültek volna annak, ha minden év legfontosabb koncertjeinek dátumát közreadták. Egy koncertjegyet láthatunk a könyvben, a Jethro Tull 1993-as meglehetősen szép grafikai megoldásokkal operáló jegyét.

A Pecsa a szépen „meggrafikázott” belépőkön kívül alapvetően sztenderd jegyeket adott ki, de talán érdemes lett volna ezekből is megmutatni néhányat, ahogy a stage passok is beszédesek lettek volna. A kötet nem egy afféle-emlékkönyv tehát, arról nem is beszélve, hogy csak 1993-ig dolgozza fel a Csarnok történetét, ami nem éppen kerek szám. Talán ki lehetett volna húzni 1995-ig, hogy az első tíz évet fogja közre a munka, de a szerkesztő az MTI-nek ezt nyilatkozta:

Nos, a privatizáció már 1990 körül elkezdődött, de a lényeg mégis az, hogy érdemes lett volna legalább egy fejezetet hozzáírni, amelyben legalább nagy vonalakban bemutatják a többi évet is. Nyilván a PeCsa szép lassan veszített a jelentőségéből, de később is számos olyan koncert volt itt, amely kihatott a honi popkultúra fejlődésére. Sok minden maradt ki a könyvből.... 1985 nyarán itt volt a Pokolgép egy teltházas koncertje, ami után bármelyik lemezgyári illetékes vagy újságíró kijelentette volna: elkezdődött a honi heavy metál aranykora. Talán ez a koncert is meggyőzte a lemezgyári illetékeseket, hogy érdemes leszerződtetni nagylemezre a Pokolgépet. A kötet kitér arra, hogy volt itt egy rövid ideig metál klub, és hogy az intézmény befogadta a műfajt, de a PeCsához kötődő meghatározó koncerteket csak elvétve említ.

Fellépett itt a HBB-vel Allen Ginsberg is...., amit éppenséggel megemlíti a könyv, de azt, hogy ez a zenekar Esztrád című lemezbemutatója volt, ahol Hobo Rákosi-paródiát is előadott egy ácsolt emelvényen, nos ez is kimaradt. Pont a zenei vonatkozásait, az itt megélt események pop-kulturális kontextusait, hatásait kezelték nagyvonalúan a szerkesztők. Itt adta a Karthago 1985-ben azt a szerény nézőszámot produkáló koncertjét (magát a nyitókoncertet) ami után a zenekar úgy döntött hogy leállnak. A koncert tényét megemlíti a kötet, de a következményét már nem. Fontos a PeCsa megítélésében az is, hogy olyan szubkultúrákat fogadott be, mint a ska zenéért rajongó skinhead közösség, vagy a már említett metál szubkultúra is itt talált először otthonra. Bár Oltai Kata remek írásban dolgozza fel az ifjúsági szubkultúrák (csövesek, punkok) külsőségeit, de ez a kiváló dolgozat független a Petőfi Csarnoktól, miközben itt még divatbemutatók is voltak itt.

Ugyanakkor a kötet 1993-as lezárásával elmaradt a közelmúlt, a rendszerváltás utáni popkultúra rendszerbe helyezése, pedig a Petőfi Csarnoknak kulcsszerepe volt például a honi tecnokultúra kialakulásában, ahogy számos zenekarnak a Pecsa-bulija volt a belépője az első vonalba. A kiadvány egyébként esztétikus, a maga vállalta keretekben (1985-1993) otthonosan mozog, okos húzás volt a címoldalon egy olyan képpel illusztrálni a Petőfi Csarnokot, amelyen magának az intézménynek az 1985-ös nyitókoncertjét hirdeti, ami ugyebár az a bizonyos, kevés nézőt vonzó Karthago-buli volt. (Érdekes, hogy Szigeti megszólal ezzel a bizonyos nyit koncerttel kapcsolatban, amely bulit sikeresnek ítél (’A koncert nagy sikerrel zajlott le…”) ugyanakkor Gidófalvy Attila a 061.hu-nak néhány éve azt mondta, hogy pont a PeCsa-koncert iránti szerény érdeklődéssel magyarázta azt, hogy a csapat öt évig szüneteltette a tevékenységét. Ilyenkor felmerül a popzenét feldolgozó munkák 'oly gyakori kérdése: egy-egy zenekari tag visszaemlékezése miképpen válhat történelmi ténnyé.

Persze, tegyük hozzá: sokszor maguk a zenészek sem emlékeznek már mindenre, vannak olyan rocksztárok, akik korábbi zenekaraik nosztalgiakoncertjein kottaállványról nézik a dalszövegeiket. Nem teljesen érthető, hogy az oldalpárok bal oldalán található hasábjába miért nem kerültek információk. A jobb oldalon fut egyfajta pop-kulturális kronológia, ami remek ötlet, ez némiképp magazinosabbá, olvasmányosabbá teszi a könyvet, van mit pluszban bogarászni. Maguk az írások színvonalasak, korrekt megszólalások egy intézmény kultúrtörténetéről, azokat, akiket érdekel a kor, örömmel forgatják majd. Nyilván jobb lett volna az intézmény harminc éves történetét felmutatni, mert önkényesnek találjuk az 1993-as évvel lezárni a Csarnok történetét, ugyanakkor eddig senkinek nem jutott eszébe megírni a PeCsa történetét, így aztán nagyon is fontos, hogy a könyv megjelent, máris a honi pop-kulturális emlékezet megkerülhetetlen vállalkozása. És persze várjuk Fekete Lyuk és a Tilos az Á és a Budapest Sportcsarnok nagy emlékkönyveit is.

A Petőfi Csarnok – Ifjúsági kultúra és szabadidő-politika
Rózsavölgyi
144 oldal 2990 forint