Pesti Srácok

Először lép fel hazánkban a reggeaton királya, Daddy Yankee

Először ad koncertet Magyarországon a Puerto Ricó-i énekes-dalszerző Daddy Yankee! Napjaink egyik legsikeresebb latin-amerikai kedvence, a reggeaton műfaj egy legismertebb képviselője, akinek a nevéhez többek között a „Con Calma” a „Dura” és a „Despacito” slágerek köthetők, 2020. június 25-én a Papp László Budapest Sportarénában forrósítja fel a hangulatot.

061.HU

Az énekes karrierjének kezdetétől a legutóbbi „Dura” című slágeréig, dalai mind sikerré váltak, zenei listák vezetői lettek. A különböző közösségi média platformokon több mint 50 millió követővel rendelkezik, több mint 100 díj, többek között a Billboard Latin Zenei díj, a Latin Grammy-díj, az Amerikai Zenei Díj és a Latin-Amerikai Zenei díj birtokosa.

PestiSracok facebook image

2013 óta keresztül turnézta Európát, Ázsiát és a Közel-Keletet. Az amerikai CNN és Time magazin is a világ egyik legkimagaslóbb latin-amerikai személynek nevezte, amit jól alátámaszt az is, hogy az elmúlt évek során több világhírű művésszel is együttműködött, és 2014-ben európai turnéja a második leglátogatottabb volt a Rolling Stones után. 2017-ben minden létező rekordot megdöntött a „Despacito” című, Luis Fonsival közös dala. Tíz Guinness Világrekordot is megdöntött, amikor az első latin-amerikai énekes lett, aki a Spotify, és számos egyéb toplista élére került a világhírű slágerrel, majd a világ legnézettebb videója lett a Youtube videómegosztó oldalon, és ő lett a legelső „Leghallgatottabb énekes” a Spotify-on. A következő évben a „Dura” című száma 19 ország slágerlistájának élére került, több mint 1,5 milliárdos nézettséget ért el és csak az Egyesült Államokban 21 platinalemezt nyert el. A dal világhírű jelenséggé vált, és a #DuraChallange több mint 1 millió videókészítőt inspirált a közösségi médián.

Több mint 50 slágere került fel az amerikai Billboard toplistára, ő az első latin énekes, akinek négy spanyol nyelvű száma is a Top 20-as listán szerepel. Leghallgatottabb dalai közé tartozik a „Gasolina” és a „Shaky Shaky”, amelyek minden lejátszási lista rekordját meghaladják. Itthon, a hazai rádiók is rendszeresen játszák slágereit – „Despacito”, „Dura”, „Con Calma” –, amik bár spanyolul vannak, a magyar rajongók így is kívülről fújják. Daddy Yankee minden idők egyik legmeghatározóbb alakja, akinek a neve eggyé vált a reggaeton műfajjal. 2020. június 25-én a Papp László Arénában slágerei kíséretében, élőben mutatja meg a magyar rajongóknak, hogy milyen is az igazi latin életérzés.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.